Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Kothencz Kelemen: Előszó
Előszó Solymos Ede (1926-2008) a magyar halászat nemzetközi hírű kutatója, Baja város és Bács-Kiskun megye helytörténetének, művelődésének kutatója, a Türr István Múzeum egykori igazgatója, Baja város díszpolgára, a város civil életének meghatározó személyisége és szervezője 2016-ban töltötte volna be a 90. életévét. Ezen jeles évforduló alkalmából Baja Város Önkormányzata, a Magyar Néprajzi Társaság, a Pécsi Tudományegyetem Néprajz - Kulturális Antropológia Tanszék és a bajai Türr István Múzeum a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 2016. április 21-22-én emlékkonferenciát szervezett a bajai városháza dísztermében. Bodó Sándor, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke megnyitó beszédét a halászati kutatások „úttörő”, a XIX-XX. század fordulóján egymással gyakran polemizáló személyiségei, Herman Ottó és Jankó János neveinek felidézésével kezdte, majd kiemelte a XX. század második felének jeles halászati téma specialistáit, Solymos Ede és Szilágyi Miklós nevét, akik egymás kutatásait megbecsülték, inspirálták, kiegészítették. A tudományos tanácskozás első szekciójában Solymos Ede munkásságának méltatása mellett - a jeles néprajzkutató, múzeumigazgató életművéhez illeszkedő - a hazai álló- és folyóvizek halászatának történeti kérdéseit tárgyaló, az ártéri és vízgazdálkodás témaköreit felölelő előadások hangoztak el. Andrásfalvy Bertalan a tőle megszokott közvetlen stílusban beszélt az ártéri haszonvételek összhangjáról, kiemelve, hogy az ármentesítések előtti társadalmak gondoskodtak a jövőjükről és nem racionális, profitéhes gazdálkodást végeztek. Szilágyi Miklós választott témájaként Solymos Ede recens adatgyűjtéseit, és ezekre alapozott publikációit tekintette át, rávilágítva arra, hogy a Dunán kívül mely vizekre terjedt ki az egykori pályatárs, barát érdeklődése, valamint miként és milyen indítékból szakított a magyar néprajz eltökélt archaikum-kereső gyakorlatával. Kunkovács László saját tereptapasztalatai és fotódokumentációja illusztrálásával próbálta érzékeltetni a halászok sajátos, természet közeli mentalitását. Gebauer Hanga Solymos Edének azokat a fényképfelvételeit vette górcső alá, amelyeket a Néprajzi Múzeum őriz fotótárában. Az előadó kutatómunkájának eredményeképpen olyan háttér információk derültek ki a képek készítéséről, amelyek nemcsak az érdeklődő közönséget, de még Solymos Ede családtagjait is meglepték. A következő szekció a történetiség jegyében zajlott. Bárth János a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltárban őrzött úriszéki iratok elemzésével közölt történetinéprajzi adatokat a Kalocsa környéki Duna-menti települések lakóinak XVIII-XIX. századi kisszerszámos halászatáról. Horváth József a XVIII. századi győri halászati kontraktusok néprajzi tanúságait elemezte. Schill Tamás a Duna partján és a Szeliditó közvetlen közelségében fekvő egykori mezőváros Dunapataj halászatát vizsgálta a történeti források segítségével. Fehér Dóra a tatai Öreg-tó vízelvezetőjén, a Dunába torkolló Fényes patakon működő naszályi vízimalom működését mutatta be a XVIII. századtól napjainkig. 5
