Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Ferkov Jakab: Mosás a Dunán és a mohácsi Junó szappangyár
aljába rakták, mert „ott ette a legjobban a lúg”. A lúgzó legaljára mindig egy durván szőtt, míg legfelülre egy lenből vagy pamutból finoman szőtt lepedőt tettek. Ha a lúg már feloldott minden szennyeződést, ehhez kb. egy éjszaka elég volt, a lúgzót tragacson vagy lovaskocsin levitték a Dunához. A folyóban már úgy folytatódott a mosás, mint nyáron, de mivel már alaposan előázatták, sokkal rövidebb ideig tartott. Amennyiben be volt fagyva a folyó, léket vágtak és a jégre szalmát szórtak, hogy ne csússzanak. Téli mosásnál gyakori volt, hogy több mosó összeállva, a parton üstben vizet melegített, és amikor már nagyon átfagytak, a hideg víztől elgémberedett kezüket ebben a vízben melegítették fel, de emellett a forralt bor és pálinka is a felmelegedést szolgálta. A kimosott ruhát hazaszállították, majd otthon kiteregetve fagyasztották, azaz szárították. A téli mosásnál gyakran álltak össze többen, szomszédok, rokonok, és a lúgzót a ruhával közösen szállították kocsin a folyóhoz. Nyáron a kisebb mosásoknál inkább barátnők, rokonok, szomszédasszonyok beszéltek össze, gyakran a vasárnapi vecsemyén, hogy másnap mosni mennek. Kisebb mosásokhoz általában pogácsát vittek magukkal, mig a nagymosások alkalmával hurkát, kolbászt is sütöttek, és különösen a télinél pálinkát és bort is vittek magukkal. Téli mosásnál, mielőtt a folyóhoz indultak volna, először mindig ittak egy kis pálinkát. A mosószappant, mint már említettem, főleg a helyi Junó szappangyártól szerezték be. Ez a szappangyár Magyarország egyik legrégibb mosószergyára volt. Az egykori szappangyár gyökerei a Witt Ferenc és Reinitz Jakab alapította lúgfőző műhelyig nyúlnak vissza. Utóbbi Borsod megyéből 1850 körül került Mohácsra, és feleségül vette a borjádi Kohn Johannát. Mivel akkor még nagyon kezdetleges volt a mosószergyártás, Reinitz Jakab és Witt Ferenc lovaskocsival járták a környező falvakat és az összeszedett fahamut oltott mésszel keverve készítették a lúgot. Később, a marónátron, illetve a Leblanc eljárással gyártott ammóniákszóda feltalálásával könnyebb lett a szappangyártás, és Reinitz Jakab 1864-ben megnyitotta szappanfőző és gyertyaöntő műhelyét. Ide került 13 évesen inasnak, majd szabadult 1871-ben legényként sógorának fia, Kohn Manó, aki a műhelyt a későbbiekben nagyobb szappanfőző üzemmé fejlesztette. Miután legényként felszabadult, a vándorlás és a további tapasztalatszerzés évei következtek. Többek között Budán és Bécsben is megfordult, és számos ismert szappanfőzőnél leste el a mesterség titkait. Miután 1880-ban hazatért, a következő évben megnősült, és 1883-ban kibérelte, majd később teljesen átvette egykori mestere szappanfőző üzemét. Vezetése alatt az egykori lúgkészítő műhely nagyon korszerű üzemmé fejlődött, és Junó szappangyár néven forgalmazta a termékeit. Az 1890-es években gyártott mosó- és pipereszappanok már nemcsak Magyarországon voltak ismertek, hanem piacra találtak Boszniában és Dalmáciában is. Itt kezdtek inaskodni fiai is, akik közül az időközben nevet magyarosító Káldor József, a két világháború közötti időszakban tovább folytatta az üzem bővítését. A korszerűsítéssel és bővítéssel a termelése egyre nagyobb lett és az üzem ekkor már főleg a minőségi áruk gyártására szakosodott. 1926-ban a mohácsi csata 400 éves évfordulóján rendezett városi kiállításra, még Khon Manó vezetése alatt, szappanból elkészítették II. Lajos emlékoszlopának három méteres másolatát, amelyért aranyérmet kaptak. Továbbá elkészítették az emlékoszlop kisebb, 187