Biczók Sándor: Katonaidőm emlékei 1944-1947 - Bajai dolgozatok 19. (Baja, 2015)
Hadifogságban, 1944. december 26 - 1947. július 20.
Ezek után mit higgyünk? Rövid válasz: Szkoro\ Ki lettem fizetve. Egyszer jön, és hoz egy német-orosz szótárt azzal, hogy emlékül adja nekem, beleírta az előlapra, mellé egy kis képet, amin hárman vannak, közülük kettő, akivel együtt számoltunk. Újabb jelentkezése: - írd össze a táborban lévők névsorát! Ennek a listának a másodpéldányát hazahoztam, onnan írtam ki a korábban felsorolt tisztek névsorát. Azután egyszer csak a tábor elé áll néhány teherautó, Gubanov szólít, hogy sorakoztassam az egész tábort. Áll a társaság, int, hogy mindenki szálljon fel a kocsikra! Kérdezem, hova mennek az emberek? Mennek haza! A kocsik kezdenek indulni. Rám néz: - És Te mire vársz, hozd a csomagodat, mert még itt hagynak! Búcsúra sem került sor, csak integetett, és felkapaszkodva a mozgó kocsira rohantunk a vasútállomásra. Hát, ha meglepetésnek szánta, sikerült. Vagonok vártak, berakodtunk, és vitt a vonat a központi táborba, Tambovba.89 Végre hazafelé90 Szokás szerint megint éjjel ment a vonat. Persze a szokásos marhavagonok. Puszta padló, és semmi más. Nem meglepetés, hozzá voltunk már szokva. Valamit az orosz vasútról. Egyszer végignéztem egy sót szállító szerelvényt. Tengeri só volt, keskeny oldalú fedetlen vagonokra prizmába felrakva. Hosszú szerelvény, melyet a náluk használatos behemót nagy mozdony húzott. Érdekes, hogy a mozdonyuk nem sípol, hanem inkább mély hangon dudál, mint egy tengeri hajó. A száguldó szerelvény alatt hullámzik a sín. A talpfák köze és alja alól hiányzik a nálunk szokásos kőzúzalék. A le-fel hullámzóan hajló sínek bele-belenyomkodják a talpfákat az alattuk képződő kátyúban összegyűlt pocsolyába. A vonat felvágja magasra a sarat, a sebesség szele feldobja a rakományra. A sóprizma ettől telerakódik, mintha készakarva szórták volna be védőrétegként a sárral. Egyébként ilyen áthaladó sószállítmányból szerezték be az állomáson dolgozó embereink a táborban mindig hiányzó sót, a piacon alig kapható, így el is adható, nélkülözhetetlen árucikket. Érdekességként az utazási szokásokról. A vasútállomás állandóan tele van utazni szándékozóval. Jegyet csak annak adnak, akinek igazolványa és pénze is van. A forgalmista csengővel jelzi, ha indulásra kész a szerelvény. Minden kocsinak külön kalauza van, és csak azt engedi fel, akinek oda szól a jegye. Amint mozgásba jön a vonat, a jegy nélküliek inváziója fut utána, 75
