Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
Levelezés. 1929-1962
_L 1941 nyarán már itthon írtam meg Szabadka város-megye cím alatt a Közigazgatástudományban megjelent tanulmányomat.10 Ebben azt fejtegettem, hogy minden város a forgalmilag hozzátartozó vidékkel egy gazdasági egység, szükséges tehát, hogy közigazgatása is egységes legyen. Tanulmányom Szabadkára vonatkozólag kimutatta, hogy miképp lenne ez az egység ott közigazgatásilag megvalósítható. A Kis Újság 1946. november 3-i számában olvastam, hogy javaslatom valóra vált. Megvalósult nemcsak Szabadkán, de Újvidéken, Nagy becskereken és Pancsován is. Csak épp, hogy a jugoszlávok valósították meg. A fentiekből is kitetszik, hogy a közigazgatás terén irodalmilag is működtem. Ez a működésem is általános elismerésre talált. Csak példaképpen említem, hogy Bene Lajos főjegyző, a főváros kiadásában megjelenő Városi Szemle mai szerkesztője könyvében ismételten hivatkozik rám, mint pénzügyi szaktekintélyre, lllyefalvi Lajos egyetemi tanár, a fővárosi Statisztikai Hivatal igazgatója A magyar városok háztartási viszonyai 1934-ben című munkájának bevezetőjében a 13. oldalon ezt írja: „Az első év alapvetési munkálatai során a Statisztikai Hivatal igen értékes segítőtársra talált dr. Borbíró Ferenc, Baja thj. város kiváló polgármesterében, aki nagy tudásában és gyakorlati tapasztalataiban gyökerező szakszerű tanácsaival támogatta a módszerbeli kérdések tisztázását.” Nem kérkedni akarok eredményeimmel, csak szeretném érzékeltetni azt, hogy aki ilyen munkása volt a magyar közigazgatásnak, és annyi hasznot hajtott magyar törvényhatóságú városoknak, az „nem sérthette a magyar nép érdekeit”. Ezt feltételezni sem lehet arról a szláv származásúról (minden felmenőm bunyevác), aki 1918-ban, amikor a szerbek Bajára bevonultak, polgármesteri állását önként odahagyta, jóllehet a közigazgatási szakemberekben akkor szűkiben volt szerbek magasabb állás megajánlásával is marasztalták. Megmaradt magyarnak, mert csak egy hazát ismert és csak egy esküt. Amikor a „Neven”-ből Cvijics belgrádi professzornak a békekonferenciához intézett tanulmányáról értesültem, amelyben vitatta, hogy a „Bajai Háromszög” félszázaddal előbb még többségében szláv volt, akkor a demarkációs vonalon keresztül emlékiratot juttattam el a magyar békedelegációhoz, gróf Teleki Pálhoz, amelyben adatokkal mutattam ki, hogy Baján félszázaddal előbb is magyar volt az élet - a Vojnicsok, a Latinovitsok, a Pilaszanovitsok számításba vétele nélkül is.11 Emlékiratomról a szerbek tudomást szerezvén, engem Valjevóba internáltak, ahonnan a békeszerződés megkötése után sem bocsájtván haza, megszöktem. Csak teljes tájékozatlanság mellett lehet tehát rólam feltételezni, hogy én, aki a magyarságot ennyire védtem, a magyarság ellen véthettem. De még mindig lehet, hogy kifogás eshetik ellenem demokratikus szempontból. Én ugyan úgy vélem, hogy az, aki a magyar a közérdeket eredményesen szolgálta, az a magyar demokrácia ellen sem véthetett, de hogy ennek a feltételezését is kizárjam, álljanak itt még a következők: Az én működésem nemcsak szociális szempontból áll ki minden bírálatot (pl. elsők voltunk Baján a kislakások, a családi házak építésével, az Egri Norma bevezetésével), de még szociáldemokrata nézőpontból is.12 Egyetlen város Baja, amely a Trianon utáni első törvényhatósági választásokból kikapcsolta a pártpolitikai harcokat. Ennek jegyében a városnak mind a négy választókerületében - a belvárosiban is! - helyet biztosítottunk 1-1 maguk kijelölte szociáldemokratáknak is. A belvárosban, ahol Walko [Lajos] minisz-30
