Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
Levelezés. 1929-1962
1953 25. Borbíró Ferencné - Nagy Andrásnak [Keszthely, 1953. január 10.] Édes Mincike és András! Olyan idő van ma, mikor a kutyát sem küldik ki. Az emberek összebújnak melegedni, még azok is, akik különben nem ragaszkodnak egymáshoz. Én is most melegszem, sütkérezem a maguk jóságának, szeretetének a melegénél. Hálásan köszönöm a fejedelmi csomagot, amit a maguk Jézuskája küldött - egész családom nevében. Hogy ilyen sokára kezdek az íráshoz, annak nagyon komoly oka van. Még alig ért oda Feri levele, mikor a gittes csomag jött. Ezt a csapást alig éltük túl, mert Feri az ablakban fenn és az ajtók alatt kígyószerű akadályokat vezetett, hol a lábunk akadt belé, vagy fejünkre csüngött. Aztán a nagy csomag érkezett, jaj, ennivalóan csomagolt finom ennivalók. A kolbász gondos utasítás szerint zsírban lesütve várja a sorsát, s a birssajt sértődötten tűri, hogy mellőzzük. Igen, de ilyen sok és gyönyörű csomagot kapni nagyon nagy öröm, de mély szégyenkezés is. Igaz? Ezért tartottam, mondjuk, kínos szünetet. Nem éppen vidám hírek keringenek Bajáról, most méltó régi, nagy nevéhez. Nemigen kapok választ írásaimra, nem tudom a címeket sem rendesen, persze. Béláékról csak annyit tudunk, amit maga írt. Olyan ideiglenesnek látszott az a helyzet. Végtelenül sajnálom őket, mert náluk minden még súlyosabban számít - gyenge egészségük miatt.' Sándorékról most tudunk, Annuska gyásza erősen foglalkoztatja őket. Úgy látszik, váratlanul és gyorsan. Tavaly súlyos betegnek mondta Annuska is, szenvedőnek, de Klári azt írja, hogy a nyarat jól töltötte. Klári remekül meghízva indult az új életnek, de gondolom a lelke elég zilált.2 Közben édeseim múlnak az évek, jól, rosszul, de nem is lassabban mint régen, és maguknak nagy gyermekeik lesznek. Nem is tudom, hogy az öröm is növekszik-e velük? Én most, ha visszanézek, ezt az idejét életemnek a legboldogabbnak ítélem, de ezt jó időnként leszögezni, mert nem tér vissza többé. Míg ott vannak a gyerekek körülöttünk, óvjuk, szeretjük őket. Ezt az időjárást, ami most itt és valószínű országszerte van, rémesnek tartom. Ez a Keszthely olyan, mint egy mély teknő a csurgás alatt. S no, és ki áll a csurgás alatt? Még a mintafeleség sem. Babci úgy látom, nem tartozik azok közé, akik jól tűrik ezt a sok vizet. Most is branch itise van kis lázzal, de makacsul tart. Én meg le nem teszem a felmosórongyot a kezemből egész nap, minden sár, víz bejönne a szobába is, ha hagynám. így fóltörlöm és újra és újra. Ez a sziszifuszi munka. Nem éppen lélekemelő, de énekelni kellene hozzá, csak most jut eszembe. Kicsit csüggedtek vagyunk most. A posta nem jön. Hallgatunk és nyeljük az aggodalmakat. Talán nagyon is el voltunk bizakodva. Semmi se segít, csak az imádság, de ha az idő ilyen borús, elfelejtjük, hogy nap is van a felhők felett. Nem tudom, Feri mit írt a családról, mert azt olvasni, amit egy nagyszülő ír az unokákról, egyszer is elég! Én ugyan leírnám százszor is, mert olyan változatos életük van. Az elsőszámú most egy pátemoszter gyárban dolgozik. A második Kanadában egyetemi hallgató, és egy családnál háztartási alkalmazott, így él meg. Gábor — emlékszik rá, mi74
