Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)

"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Bajai portrék - tiszttársaim

lenne, mert megrettenne a sok szaladgálástól, amellyel az igazolások beszerzése járna. De nincs is rá szüksége, hiszen neki pontos nyilvántartása van, minden hadiárvát személyesen ismer, nála megvannak még az iskolai adatok is. Átnézte azokat, s belőlük meg tudta állapítani, ki tarthat igényt támogatásra. Mindegyik kérvényét maga megszerkesztette, fel is szerelte, s a gyámoknak, akiket a legközelebbi napra berendelt, hogy írják alá a kérvényeket, ezen felül csak köszönni valójuk lehetett.

Az eredmény: Bajáról jóval többen kaptak segélyt, mint a 3-szor nagyobb megyéből. Ott pontosan jártak el, a rendelet betűje szerint, itt megértették annak szellemét (Tavaszi- Wunderlich).

Az első világháború derekán már nagyon érezhető volt a gazdasági helyzet romlása. A kormány tartott is attól, hogy a tél fokozott nehézségei a kisemberekből nyugtalanságot fognak kiváltani. A főispánoknak meghagyta, hogy a törvényhatóságok készüljenek fel, s idejében tegyék meg javaslataikat. Evégből Baján is tartott értekezletet. Általános volt a nézet, hogy valóban készülni kell, csak a módozatokat illetően voltak különbözők a vélemények. Az értekezleten jelen volt Vojnits Máté főszolgabíró is, az „utolsó mohikán”. Modem beamtemek nem illett be, de ha minden táblabírája a régi világnak olyan volt, mint Vojnits Máté, akkor nagy kár, hogy ő volt az utolsó. Lassan szivarozgatva hallgatta a hozzászólásokat, ő maga nem elegyedett a vitába. Végül is a főispán szólt rá: No, Máté, hát neked nincs mondanivalód? - De van, csak várom a soromat. - Már régen rajtad van, beszélj! - Az én járásomban nem kell csinálni semmit! - Mindannyian elszömyülködtünk. - Hogy mondhatsz ilyet Máté? - Hát úgy, hogy én tegnap künn jártam Baracskán. (A bajai járás legszegényebb községe.) Körüljártam a falut. Beszéltem az emberekkel, tőlük tudom, mindnyájan voltak aratni. Láttam, az udvarokban be van készítve a téli tüzelő. Mindegyik ólban hízik legalább egy disznó. Nem kell csinálni semmit, csak izgatnók vele az embereket. Ami szórványos eset majd adódik, azon segíteni tud majd a község is.

Igaz is lett, a bajai járás felett így is csendesen múlt el a tél. Baja azonban az Alfóldön van, de mégsem alföldi város. Sokrétű népében bizony jelentkezett már az elégedetlenség. Bajának tehát fel kell készülni a télre, de hogyan? Épp ezzel foglalkozott egy külön értekezlet, amikor meglátogatott P. Oslay Oszvald. Kérésemre eljött az értekezletre, ahol az a nézet volt kialakulóban, hogy amint másutt már elhatározták, itt is összeírást kellene elrendelni, s ennek alapján nyilvántartásba venni a téli közmunkára rászorulókat. Az értekezlet kérte Oslayt, szóljon hozzá az elgondoláshoz. - Ne legyen semmi előzetes összeírás - mondotta Oslay -, egy összeíró sem lát bele a szalmazsákba, még kevésbé a lelkekbe. De gondoskodjanak arról, hogy állandóan legyen bőviben közmunka. A munka legyen komoly, lehetőleg mérhető. A munkabér valamivel kisebb, mint a magángazdaságban. Aki ebbe a munkába beleáll, az biztosan ráutalt, aki pedig azt nem akarja igénybe venni, azzal nincs teendője a szociálpolitikai osztálynak.

Szót fogadtunk az Egri Norma életre hívójának, s hamarosan kiütközött a nagy ellentét Baja s a legtöbb megyei város eljárása közt. Volt város, amely nagy lendülettel s eleresztett gyeplővel fogott hozzá, s az lett az eredménye, hogy gyorsan kifulladt. Azt hitte, hogy csak egy tél lesz áthidalandó. Egyik peremváros közmunkában egy dombot behordatott a közeli mélyedésbe, amikor ezzel készen voltak - más megoldást nem tudván -, a földet visszahordatta! Rettentő destruálás! De sokkal jobb más helyütt sem volt a megoldás. Baján csak az öregek voltak könnyebb munkával a városban foglalkoztatva. A zöme kubikus munkát végzett (ártéri úttöltés), erdőt termelt ki, erdőt ültetett, követ tört stb. Mind

253

i