Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Bajai portrék - tiszttársaim
komoly és mérhető munka. De hogy ezt a munkát végezhessék, a város bakancsot, meleg alsót előlegezett a ráutaltaknak, s jó adag forró teát adott a munkásoknak. Az eredményeknek csak az egyike volt az, hogy Baja még mindig adott munkát a jelentkezőknek, amikor a legtöbb város már kimerült, s kénytelenségből leállt. Sok helyütt az ínségmunkának nyoma sem maradt. Baján sok hasznos befektetésben volt jelentékeny szerepe. A legnagyobb eredmény bizonnyal az volt, hogy a ráutaltakat mindvégig tudtak foglalkoztatni, s az ínségmunka józan gondoskodás volt, nem elburkolása az érdemteleneknek és a hullott alamizsnáskodásnak. Ezt röviden vázolni könnyű, de éveken keresztül eredményesen csinálni csak az a város tudta, amelyiknek volt Horváth Bélája. Hogy az általa elért eredmény rendkívüli volt, azt az is igazolja, hogy amikor a német birodalmi szociálpolitika intézője a magyar eredményeket tanulmányozta, a belügyminiszter Baját ajánlotta figyelmébe. A szociális gondozás komoly értékű reprezentánsát ismertem meg később Újpesten Kerényi László személyében. Valaki szerződést kötött egy háztulajdonossal, hogy lakás ellenében bizonyos munkákat elvégez. Az urát azonban hadba hívták, s az asszony, akinek gondjai nagyon megnőttek, képtelen volt a lakásért vállalt munkákat mind ellátni. A háztulajdonos végül is a bírósághoz fordult, s annak ítélete alapján az ellenkező asszonyt a lakásból karhatalmi segédlettel kitette. A bútorok már az udvaron voltak, amikor végső kétségbeesésében a városházára ment, ahol Kerényihez utalták. Hozzá tartozott a hadbavonultak hozzátartozóinak gondozása. Kerényi meghallgatván az asszonyt, telefonon felhívta a háztulajdonost, aki azonban berzenkedett. Erre felszólította, hogy jöjjön fel. Az kénytelenségből fel is jött, de ügyvédje kíséretében, aki szörnyen pattogott, hogy „ítélt dologról” lévén szó, az ügyben a közigazgatási hatóságnak semmi beleszólása nem lehet. Kerényi nyugodtan felelte: A bíróság dolgába nem akarok, s nem is fogok beleszólni. De a kormány azt akarja, hogy a hadba vonultak hangulatát semmi se zavarja. Ha azonban ez az asszony megírja az urának, hogy a lakásból kitették, nagy családját sehol sem akarják befogadni, s a városházára is hiába ment, ott sem segítettek rajta, gondolja-e, hogy ez jó hatással lesz a katonákra?! Viszont merem a háztulajdonostól kérdezni, nem fog-e annak örülni, ha őt ebben a háborúban csak ez a kár éri? Én csak annyit tudok, hogy ha olyan esetről szerzek tudomást, amelynek nem lenne jó a kinti hatása, azt a honvédelmi miniszternek jelenteni tartozom. De gondoltam, a háztulajdonosnak is jó szolgálatot teszek azzal, hogy megkérdezem: Kénytelen leszek-e elküldeni a jelentést? A jelentésnek nem kellett elmenni! Félek, hogy az esetek túlnyomó többségében a hadigondozók az ügyvédnek érvelése után nem tudták volna megtalálni a szerencsés megoldást. Hála Istennek, sok példával tudnék még szolgálni, kicsivel is, naggyal is. De a nagyok közül egynek a megismertetése is meghaladná egy ilyen visszaemlékezés keretét. Ha leírnám mind, amire emlékszem, nyomtatásban is jó vastag példatár kerülne ki belőle. Pár lapjából is több okulást szerezne a kezdő, mint az olyan „továbbképző” tanfolyami előadásból, amely lényegében nem volt más, mint felolvasása valamely rendeletnek. Sok jó szándékú kísérlet ellenére a vidéki belügyi igazgatás, kevés kivétellel, mindvégig a kívánt színvonal alatt maradt. Semmiképp sem azért, mert az anyagból nem lehetett volna jobb munkát kiváltani, hanem csupán azért, mert éppen az arra legilletékesebbek részben nem tudták, részben nem is akarták az eredményt ebben az irányban. 254
