Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Bajai portrék - tiszttársaim
—L Nagy ritka a kivétel. A szabványhoz ragaszkodó mérnök azonban nem tágított, végül is a polgármester hatalmi szóval döntött. Amit szélességből vesztett, hosszában nyerte meg a műút. Kevéssel rá azon az úton mentünk valami iskolaügyben kifelé. A polgármester a kocsi oldalának dőlve csak nézett maga elé. Mit volt mit tennem, én meg a magam oldalán nézelődtem, de teljesen céltalanul. Jó hosszú idő múlva végre megszólalt: - Látod? - Egészen megfeledkezve a mérnökkel folyt vitájáról, közömbösen kérdeztem: Mit kéne látnom? - Hát látod, nekem volt igazam! Már mióta megyünk, s idáig egy kitérő keréknyomot se láttam! Tavankúton hosszú tanyasor dőlt a városi legelőre. A gazdák, egyik a másik után, a szárkúpokkal, pelyvakazlakkal kitelepedtek a közlegelőre. Ezzel az út összeszűkült, a szekerek kénytelenségből a legelőből vágtak maguknak új utat. A területfoglalás folyton terjedt, az út mindinkább tovább szorult. Valahogy rendet kellett teremteni. Egyszerű lett volna a területfoglalókat visszaszorítani. De ez elégedetlenséget keltett volna, hiszen sokan azt se tudták, hogy ők a város földjébe haraptak, így volt ez már nagyrészt gyerekkorukban is. Bíró egyszerűen árverés alá bocsátotta ezeket a földeket. Jó drágán keltek el, mert senki se akart idegent engedni tanyája közelébe. De harag se lett belőle, mert a befolyt pénzt megtetézve adta vissza a város a tavankútiaknak, megszerezvén a tavankúti tanyai központot! Egyszer a polgármesterrel a városban mentem valahova. Láttam, hogy jön velünk szemben egy „nagykortes” városatya. Amikor közel volt, megállt a járda szélén, és mereven nézett az úttest felé. Elhaladván megkérdeztem: Hát ez mi? - Észrevetted? - No, ezt nehéz lett volna észre nem venni! - Észre kell venni, meg is kell jegyezni, de hogy észrevetted, azt nem szabad mutatni. Mert azzal nehézzé tennéd számára a visszafordulást - fejezte be a polgármester. Csakugyan nem sok időre megint az előszobában láttam a duzzogó városatyát. Az ilyeneknek hamar akad új kémivalójuk. Első mesterem Schmausz Endre főispán volt. Ő szoktatott hozzá a komoly munkához, ő ízleltette meg velem elsőnek a jól végzett munka örömét. Purgly Sándor főispánban pedig a „magas iskola” mesterét tiszteletem. Bámulatos emberismerő volt, a vesékig látott, s felismerve a gyenge oldalakat, szinte játszott velük. Egy bajai függetlenségi városatya, aki szörnyen rátarti volt arra, hogy anyagilag is többszörösen független, mérgelődve mesélte: Purglyval találkoztam a közgyűlés előtt. Tudtam, hogy engem is meg akar nyerni álláspontjának. Oly ügyesen forgatta a beszédét, hogy akaratom ellenére megértő kijelentést tettem. Mint a karvaly csapott rám. Örülök, hogy a közgyűlésen a maga véleményét képviselhetem. A végén még nekem kellett köszönnöm, hogy a közgyűlésen az fog keresztül menni, amit tulajdonképpen ő akart! Ilyen Vorschule után mentem át Bajára. Hogy ez a város a két világháború közt reneszánszát élte, nem kis mértékben annak köszönhette, hogy mesterek hatását tiszttársaim közül is sokan átvették; még a kisebb hatáskörben dolgozók is. A népjóléti miniszter rendelete megszabta, hogy a hadiárvák közül kik, milyen igazolás esetén kaphatnak tanulmányi segélyt. Meghagyta, hogy az árvaszékek a rendeletet tegyék közhírré, gyűjtsék be a folyamodásokat, s azokat véleményes javaslatukkal terjesszék fel. A Baja városi közgyám (mennyivel szebb volt a régi név: árvák atyja!) nem az utasítás szerint járt el. Hiába jelentetné meg a rendeletet a helyi lapokban, a szegény emberek nem olvassák azokat. Hiába doboltatná a mezőn dolgozó munkás, vagy valamely kamrában mosó nő, arról aligha nyerne tudomást. De ha igen, a haszna akkor is kérdéses 252
