Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Honnan jöttünk, kik vagyunk? Lányának, Mártának kérésére Keszthelyen, 1956-ban írt visszaemlékezések
mindig érzek kisebb-nagyobb fájdalmakat. No, persze, hát egyszerre nem megy ez, idő kell hozzá. - Mióta használják a toblachi curát? - fűztem tovább nagy igyekvéssel a társalgást. - Hát hogy is? Várj csak, fiam, no igen, már tisztán emlékszem, először a kiegyezéskor voltunk Toblachban! Nem szerettem volna, ha akkor valaki lefotografál, nagyon buta képet vághattam. A kiegyezés 1867-ben volt, beszélgetésünk pedig 1896 táján. De mondd! Érdekelnek téged, Márta, ezek a nagyon is hevenyészett visszaemlékezések? Én gyarló lehetőségem közt szívesen teljesítem kívánságodat, mert közben feléd is szállnak gondolataim. Most például azt számítgatom, ha szerencsém lesz, 21-éré hozzád ér ez az írásom, s te a kihűlt sorokból is megérzed, hogy... azokat milyen irigységgel írtam, mert látni fognak téged, s nem kukulnak úgy meg, mint én Mimi néniék udvarlásakor. Hálás köszönet a dús csomagért, és szerencsés utat a pompás kirándulásra! Sikerekkel és csupa kellemes emlékkel dúsan megrakodva térjetek meg! 1956. február 7. Este. Lujza nagymama rokonsága Hogy ne essék hiba a paritáson, erről is elmondok egy-két jellegzetest. Biztos, hogy a Vukovicsok nemesek voltak. Láttam is a címerüket. Úgy rémlik, egy nagy medve tart valamit [arany buzogányt] a mancsában. Alighanem valami vitézi jelvényt, maga a medve erőt jelent. Hogy jutottak hozzá, nem tudom. Tudtommal a mi Vukovicsaink nem lépték át Szabadka határát (igaz, ez megyényi volt), viszont Szabadkán medve csak láncon volt. (Régebben mócok - román hegylakók - Erdélyből szoktak velük koledálni.) A Vukovicsokat nevük után farkas illette volna meg. Vük = farkas a délszláv nyelvben. Farkas valamikor élt az Alföldön, Bácskában is, de az biztos, hogy belőlük a címerbe egy se jutott, pedig a farkas csapatokban szeret élni. Nagymama bátyja Jóska, öccse Jakab névre hallgatott. Abban egyeztek, hogy mind a ketten hamar nyugdíjba vonultak. Hogy félreértés ne legyen: sose is voltak hivatalnokok, csak korán felhagytak a gazdálkodással. Földjüket (kb. 100-120 hold külön-külön) árendába adták, ők a városban laktak, tanyájukra csak ellenőrzés végett, ha mentek. Jóska bácsi közel a nagytemplom hátához, a VI. körzetben elég rendes házában lakott. Jakab bácsi egyszerűbb háza az V. köri Katalin utca sarkán feküdt, elég nagy telekkel, alighanem ez volt az ősi Vukovics-ház. A környék már jobban a külvároshoz tartozott. Egyeztek abban is, hogy mind a ketten polgárlányt vettek el (Jakab bácsi felesége valamikor nagyon szép lehetett!), s mind a ketten a Népkörbe jártak. A Jóska bácsi délelőtt (akkor pletykáztak, s akkor lehetett egy-egy dienst felhajtani ügyvéd veje számára); Jakab bácsi délután, akkor kártyáztak, s ez Jakab bácsi költségvetésében épp úgy a bevételi oldalon szerepelt, mint vejének, lovag Martyn Albert pénztári tisztnek, aki viszont a Pest Kávéházban „urakkal” - többi közt Mamusich polgármesterrel - kártyázott. Jóska bácsi elég rátarti ember volt és józan. A piacra bevásárolni mindig maga járt, és szörnyen büszke volt arra, hogy minden primőr az ő asztalára került. Lánya, Erzsébet lehetetlenül házsártos feleség volt, szerette az urát, de az nem bírta ki lehetetlen modorát, elmenekült Zomborba bírónak. Idősebb lánya hamarosan lezüllött, a fiatalabb, Margit Percsics Kálmán banktisztviselővel szépen élt; korán elhalt, ennek lánya is. (Édesanyád, Piroska mesélte, hogy amikor Erzsi néni megtudta, hogy eljegyeztük egymást, úgy gratulált neki: „No, tejól imádkoztál!”-Akkor derült ki, hogy Erzsi néni Margit lányát nekem szánta, s bántotta, hogy terve füstbe ment.) 189 i i
