Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Honnan jöttünk, kik vagyunk? Lányának, Mártának kérésére Keszthelyen, 1956-ban írt visszaemlékezések
érte el a bécsi Burgban. Egyszerű nemes embernél, hozzá magyarnál (!) ez akkoriban tüneményes pályafutás volt. Ezt minek köszönhette, nem tudom. Nyilván ízig-vérig katona volt és aulicus. Egy porosz katonai könyv azt írja róla: „Az emberei nagyon szeretik”. Nem kell szégyellni, hogy a königgrätzi csata [1866] vesztesei közt volt ő is. Ott nem a katonai erényekben volt a hiba, hanem abban, hogy a Monarchia még elültöltő puskáit leverte a poroszok először ott szerepelt tökéletesebb hátultöltő puskája. (Náci bácsi sírját szép mellszobor díszíti Zomborban, s kivételes értékét sejteti a gazdag háborús trófea.) Különös végrendelete az ő oldaláról nézve teljesen érthető. Azt hitte, hogy a curiai tanácselnök minden tudását fiára hagyta. Az igazság az, hogy Vince apjától csak csinos külsejét és sima modorát kapta. Egyébként valódi Tasziló volt. (Akkoriban újság volt a villamos zseblámpa. Boldogan újságolta, milyen jó szolgálatot tesz a pincében. Jani kajánul kérdezte: Na és a padláson? Kérlek, ott még nem próbáltam!) Utálatosan pedáns és zsugori volt. A végrendelet szerint tartozott Náci bácsi nővéreinek (Mimi és Gizella tantoknak) gondolom negyedévenként életjáradékot fizetni. Minden esedékesség napján pontosan 11 órakor fizetett, megkívánta, hogy a tantok a nyugtát írják alá, de... a nyugtabélyeget mindig levonta! A végrendelet úgy szólt, ha Vincének nem lesz fiú utóda, a tőkéjében érintetlenül hagyandó örökség Janira száll át. (Sem Pista, sem a két nővér nem kapott volna semmit.) Vince jó darabig tovább is legény maradt. A család irigyelte Janit, a gazdag várományost. De Vince végül is lépre ment. (Voltaképp felesége vetette el magát.) Akkor Jani kezdett drukkolni: Lesz-e fiú utód? Sokáig semmijei. Kezdett megnyugodni. De a megnyugvásból szorongás lett: a gólya erős késéssel, de mégis jelentkezett. A gólyának van érzéke a tréfálkozáshoz: kislányt tett a bölcsőbe. Most Vincéék kezdték el a drukkolást. De addig-addig drukkoltak, míg megsajnálta őket a gólya, másodszorra fiút hozott. Nagy volt az öröm Vincééknél afölött, hogy a hagyaték sorsa végleg javukra dőlt, a Fratricsoknál meg kicsit azért, hogy minden Fratries kisemmizettnek érezhette magát. De hamarosan jött az utolsó felvonás: a világháború Vince kezében is devalválta, semmivé tette az egész hagyatékot. Hát, hiszen ilyen tréfával a második világháború is bőven szolgált, többek közt Soncsich-tanyán is (Beretzk-birtok). Elég lenne egy 100 év előtti divatlapot elővenni, meg tudnám mutatni: ez volt Mimi néni, ez meg Gizella néni. Pompás biedermeier figurák. Vigyázat: nem nevetségesek! Legfeljebb annyiban, hogy az utókor rendszerint megmosolyogja öreganyáinak megjelenését. Szép házuk a zombori főutcán volt, három szép szobával az utcára, s bőven elegendő helyiség az udvarra. Az utcai középső szoba nagy, tágas ebédlő volt, a kapu melletti „első” szoba Gizella nénié, a 3+4 (udvari) szoba Mimi nénié. Egymás közt jól, harmóniában éltek, de lehetőleg egyik se lépett a másik rayonjába [körzet], A határvonal az ebédlő közepe volt. Minden évben utaztak. Rendszerint fürdőbe. Vagy Marienbadba vagy Toblachba. Jövet is, menet is útjukat Szabadkán mindig megszakították, hogy lássanak bennünket. Én kedveltem őket. Mimi néni gyönyörűen beszélt, sokszor németül, Gizella néninek meg határozott érzéke volt a humorhoz. Egy látogatásuk alkalmával ( 1896 körül, a millenáris év) mamuskának ki kellett menni a konyhára, hogy az ételek jó ízét biztosítsa, az én feladatom lett, hogy addig szórakoztassam a tantokat. Hát persze, az iránt érdeklődtem: - Hogy voltak Toblachban? Valóra váltak-e reményeik? Mimi néni adta a választ az én fülemben nagyon kellemesen hangzó, szinte kottára muzsikáló beszédmodorában: - Jól éreztük magunkat fiam, jót is tettek a fürdők, de bizony az eredmény korántsem teljes. Tudod, itt a forgóban a csípőnél még 188
