Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Honnan jöttünk, kik vagyunk? Lányának, Mártának kérésére Keszthelyen, 1956-ban írt visszaemlékezések
létükben meg fognak feledkezni. Amikor ennek nagy óvatossággal hangot adott, Mimi néni szinte megbántva felelte: Hogy gondolod, hogy meg tudnánk feledkezni Fülöp bácsi leszármazottjairól!) Egyenes ágon a Fratricsok közt kétség kívül Péter nagyapa vitte legtöbbre, nem pusztán hivatali állásával, hanem a móddal is, ahogy azt betöltötte. Erre jellemző akkoriban almási báró Rudics József ismételten volt Bács-Bodrogh vármegye főispánja 48 előtt is, után is. Mutatja, hogy Bécsben kedvelték, hisz osztrák báróságot is kapott az abszolutizmus idején! Tanult ember volt, nemcsak jogi, de filozófiai képesítéssel. Versei is jelentek meg, az Akadémia levelező tagsággal tisztelte meg. (Fia nagyon nagy alapítványokat tett édesapja emlékére az Akadémián is, a megyében is és szülővárosában is: Szabadkán. Ennek egyik ösztöndíját élveztem 4 éven keresztül az egyetemi évek alatt!) Már legényke koromban is át-átmentem Zomborba. Abban az időben Fratricsevich Béláéknál szálltam meg. Béla bácsi Zombor rendőrkapitánya volt, s mellette gazdálkodott. Mind a kettőt nagyon régi módon csinálhatta. Állandóan az adót panaszolta, azt tartotta minden baj forrásának. Magam hallottam: Mit csinálnál Béla az Esterházy vagyonában? - Isten ments! - kiáltotta. Szörnyű, hogy annak mennyi lehet az adója! Érdekes volt Béla bácsi családja. A nálam jó pár évvel idősebb Adrienn jó eszű, jó hangú, kellemes asszony. A nálam valamivel fiatalabb János, velem együtt gyarló diák, de nagyon sok természetes ésszel és érdekes felfogással. Valakiről folyt a szó, egy mindvégig jeles diákról. Persze magunkban mind irigyeltük. Csak Jani mondta nagy flegmával: Nem is lehet az tökéletes! Később Magyarkanizsa rendőrkapitánya lett. Érdekesen oldotta meg a toloncügyet. A szabály úgy szólt: A dologtalan csavargót le kell tartóztatni, illetőségi helyére toloncolni; a felmerült költségeket az illetőségi község terhére felszámítani. Főleg ez utóbbi sok bajjal járt, mert a községek, amíg tehették, konokul tagadták a csavargónak községükbe tartozását, s a költségek ellen tőlük tellőn kapálóztak. Janinak nem okozott gondot a toloncügy. Ha valamelyik csavargó el talált tévedni Kanizsára, azt kivitette a Tisza-hídfőhöz, s akkorát löketett a súlypontján, hogy az Bácskából egyszerre Torontál megyébe esett (Lám! Ő találta fel a lökhajtásos gépet! Akit ez a gép meglökött, az valóságban repült is!) Fülébe jutott ez a polgármesternek, s azt hívén, hogy ez az eljárás Jani részéről csak kényelmeskedés, leintette őt. - Kérlek, ahogy parancsolod - volt rá a felelet. De nem sok időre rá a főszámvevő ment panaszra a polgármesterhez: Nem tudja miért, de sok a toloncköltség! Kimerült a költségvetési hitel, kér új fedezetet! A polgármestert érzékenyen érte ez a jelentés, amúgy is tele volt nehézségekkel. Kérette a rendőrkapitányt: - Amit a múltkor mondtam a toloncügyre vonatkozólag, azt tekintsd tárgytalannak! — Kérlek, ahogy parancsolod - volt megint a felelet. A főszámvevő nem értette a dolgot, s nagyon csodálkozott, hogy a toloncköltségek hamarosan megint leapadtak. (Ez volt az egyetlen, amit Janitól átvettem. Ez a magyarázata annak, hogy annak idején, Baján is minimális volt a toloncköltség.) Ebben a családban a fiatalabb testvér, Pista volt a legérdekesebb. Egyenesen „ambitionálta”, hogy ő paraszt lesz. Kedvvel gazdálkodott a maga s a testvéreitől bérelt földön. Az „úri társaságot” semmire se becsülte, és kerülte. Feleségül parasztlányt vett el. Tudtommal megelégedetten élt. A Fratries család büszkesége: Náci bácsi volt. Határozottan glória övezte. Ezt egy kicsit magam is kihasználtam: Kassán. Katonáék szemében számított az, hogy az én Náci bátyám valamikor Kassán hadtestparancsnok volt, s pályájának delelőjét még csak azután 187 I I
