Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
Levelezés. 1929-1962
is zűrös a helyzet, vonatra ültek tájékozódni. Három nap múlva Róna már hazajött. Kérdezték, hogy végzett? Nyugodtan felelte: Felét megmentettem, az árát már meg is kaptam. Benkő jó sokára ért haza. Persze őt is kérdezték, hogy sikerült? Mi? Hát a megegyezés! Hát csak nem gondoljátok, hogy az ősi földből egy talpalatnyit is önként átengedek?! Néhány pillanatfelvétel, pár szóval is, de nagyon sokat mondtak. Megkérlek, ha egyszer lesz ráérő időd, írd majd meg, melyik alak, hogy kapta meg a te rokonszenvedet? Tőlem elégedj csak annyival: Alteregójukkal azUSA-ban is találkozhatni. Benkő alighanem rajongója volt Deák Ferencnek. Deák nevezetes mondása az: Amit elvettek tőlünk, azt jó szerencse még visszahozhatja; amiről lemondtam, az örökre elveszett!! Ugye? Észrevettem magam is: más mezőre kalandozott el a toliam, de nem visz rá a lélek, az átcsúszást selejtezéssel korrigálni. Én nem sokallom az Emlékezzünk alatt írtakat, inkább keveslem. Tanulságos lesz a 7. fejezet, és Fáy Ferenccel együtt vallom: talán majd ezt az írást is megtalálják egyszer. Nos hát, nyolcszor mondottam le, egyiket se bántam meg, hiszen egyszer se tettem mást, mint ragaszkodtam elveimhez, mentem azon az úton, amelyről meg voltam győződve, hogy egyedüli, mely a vállalt feladat sikeres megoldásához vezet. Mindig oda is vezetett... ha a kormány hű volt mindvégig az áltála beígért feltételeihez. Egyet se fogok részletezni. Kimerítően egy is nagyon hosszú lesz. Amelyeket most papírra vetek, talán kurtítottan is eléggé érthetők. A két világháború közt általános volt a vélemény: Aki a malomba jár, óhatatlanul beliszteződik. Megértjük, hogy a vármegyéknél komolyabb panasz nem adódik. Viszont a városoknál - közvetlenül kapcsolatban lévén a gazdasági élettel - mindig is volt beliszteződés, csak most már túlzott, s azon nem tudunk másként segíteni, mint hatáskörök korlátozásával. Ez ellen minden erőmmel tiltakoztam. Állítottam: megölitek az amúgy is sorvadó városi önkormányzatokat! Gúzsba kötött agarakkal nem lehet nyulat fogni! De akár a falra hányt borsó... Egészen véletlen, hogy Kalocsán érettségi találkozó volt. Arra megjelent jó emlékű osztálytársam, Scitovszky Béla akkori belügyminiszter is (a volt hercegprímásnak unokaöccse, előbb Nógrádban volt szerepe... ahol város nem volt!),5 Persze, szóba került sok városnak botrányos helyzete, és akkor is bizonygattam: a kormány városgyógyító elgondolása hibás. Scitovszky: A vizsgálatok célra nem vezetnek; próbáltuk, eredménytelenül! A vita hevében kiesett a számon: De lehet, csak ember kell hozzá. A miniszter ezt magára vette, sarkon fordult, s ezzel a vita megszakadt. Már el is feledtem az egészet, amikor jelentették: a miniszter úr kéri, menjek fel hozzá. Örültem a hívásnak, ebből láttam, már nem neheztel rám. -Emlékszel rá, hogy mit mondtál Kalocsán? Hát most alkalmat adok: bizonyítsd be, hogy igazad van! Székesfehérvárott elrendeltem a város gazdálkodásának vizsgálatát. Már kiküldöttem a belügynek is, a pénzügynek is a városigazgatási szakértőit, azok még dorgálásra érdemeset se találták. Menj kérlek, nézz körül, hogyan látod te a helyzetet? Másnap feleltem: vállalom a feladatot, de kérdem, úgy foghatok-e munkához, hogy minden, amit mondok, amit majd írok, úgy fog minősülni, mintha azt Te (a miniszter) írtad vagy tetted volna? Hát erre a kérdésre a miniszter is jókorát lélegzett, de igennel felelt! Tehát nekifogtam a munkának. A bajai tiszttársak közül csak kettőt kértem magamhoz. Egy mérnököt s egy számvevőt, töredékét az előbbi bizottságnak. (Később mi is többen voltunk hárommal, de akkor már nem kutattunk, hanem „kiszámítottunk”.) 155
