Bánáti Tibor: Bajai arcképcsarnok - Bajai dolgozatok 11. (Baja, 1996)
Weinträger Adolf festőművész
keltett. Tanítványai részt vettek a következő évi járási, megyei, országos rendezvényeken, majd külföldi szereplések sora következett, nemzetközi kiállításokon és versenyeken. Egyre nívósabb szakkörvezetői munkájára, rajzpedagógiai kísérleteire felfigyeltek, módszerét tanulmányozták. Látogatott lett műhelye, ismert személye. Elismeréseket kapott, magas rangú emberek tekintették meg munkásságának eredményeit, a közoktatási miniszter és az egykori Elnöki Tanács elnöke is. Megyei szerepléseik folyamán pályázati díjakat is nyertek. Részt vettek a Nemzetközi Vöröskereszt által meghirdetett tematikus pályázatokon, ahol oklevelekkel gazdagodtak. Két tanítványa Új-Delhiben elnyerte Nehru különdíját. Tokióban, a gyermekrajz olimpián ezüstérmesek lettek. Berlinben nemzetközi pályázaton és versenyen bronzérmet kaptak. Prágában az INSEA (rajzpedagógusok nemzetközi szervezete) kongresszus tiszteletére rendezett nemzetközi kiállításon a második díjat nyerték el. Budapesten egyéni kategóriában és társas csoportban is az első helyen végeztek. Kiállításokon szerepeltek az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában, Belgiumban, Csehszlovákiában, Finnországban, Indiában, Japánban, Jugoszláviában, Kanadában, Lengyelországban, az NDK-ban, Olaszországban, Romániában, Svájcban és a Szovjetunióban. A bajai képzőművészek csoportja 1955-ben tagjai közé sorolta, és a Művészeti Alapnak is tagja lehetett. A Fiatal Művészek Stúdiójának tábora is befogadta. A szegedi Pedagógiai Főiskolán 1956. július 31-én tett államvizsgát, rajztanári képesítésre jogosító, kitüntetéses oklevelet szerzett. Társadalmi munkában 1960-tól ellátta Baja város és a bajai járás általános iskoláinak szakfelügyeletét. Első gyűjteményes (akvarell és gouache) kiállítását 1961-ben rendezte meg Baján, a József Attila Művelődési Házban, amely olyan átütő sikert aratott, hogy minden kiállított képét megvásárolták. A Képzőművészeti Főiskola Rendkívüli Rajztanárképző Tagozatán 1965- ben sikeres felvételi vizsgát tett. Tanulmányait ott folytatta, és 1968. január 24-én megvédte diplomáját, középiskolai rajztanári oklevelet szerzett. A Magyar Képzőművészek Szövetsége Keletmagyarországi (később Közép) Szervezetének tagja 1969-ben lett, majd vezetőségi és konzultatív bizottsági tagja is. Egyben megválasztották Baja művészeti titkárának. Ezt a tisztséget 1978-ig látta el, betegsége miatt mondott le. Megpályázta a bajai Tanítóképző Intézet által meghirdetett rajztanári állást még 1969-ben. Folyamodványa sikertelenségének egyik oka az volt, hogy nem felelt meg a pályázati kiírás azon feltételének, amely megszabta a pályázó lakásproblémájának önálló megoldását. 190