Kőhegyi Mihály - Merk Zsuzsa (szerk.): A Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek bajai iskoláiban vezetett Krónika 1936-1948 - Bajai dolgozatok 9. (Baja, 1995)
Előszó
ben - az 1924-ben megjelent XI. törvénycikkben - három középiskola-típust határozott meg: a gimnáziumot, reálgimnáziumot és a reáliskolát. Kimondta ugyanakkor azt is, hogy valamennyi típus egyenlően jogosít valamennyi egyetemre és főiskolára való felvételre. A középfokú leánynevelés ügyét, mintegy fél évszádos kísérletezgetés után, az 1926. évi XXIV. törvénycikk rendezte. A törvény a leányközépiskola célját a következőképpen határozta meg: „...a leányközépiskolának az a feladata, hogy a tanulót vallásos, erkölcsös és nemzeti szellemben magasabb általános műveltséghez juttassa, és ekként az egyetemi és általában főiskolai - tanulmányokhoz szükséges szellemi munkára is képessé tegye.” E feladatok teljesítését két iskolatípusra bízta: a leánylíceumra és a leánygimnáziumra. Az öt évfolyamú tanító- és tanítónőképző tanterve 1923-ban, a részletes utasítás pedig 1925-ben jelent meg. 1926-tól tehát már ezek az oktatási reformok határozták meg a Miasszonyunk rendi zárdaiskola továbbfejlődését. Mindehhez azonban először új és költséges építkezésekkel a megfelelő küldő feltételeket kellett biztosítani. A pénzügyi stabilizáció tette lehetővé, hogy a város 1926-ban 9744 pengőre emelte fel a rendház számára folyósított évi segély összegét, amelyet 1927-től vehetnek fel a nővérek. A kultuszminisztérium ezen felül még holland kölcsönből 20 000 pengőt biztosított. E két összeg birtokában bővítették 1927-ben a klauzurát, s így lehetővé vált a már régóta hiányzó új tanerők elhelyezése. Az eredeti elképzelések szerint a polgári iskola zsúfoltságának megszüntetését szolgálta volna az 1928 őszén megkezdődött újabb építkezés, mely a régi iskolaépület folytatásaként - egy új szárny megépítésével - négy új tanteremmel, az emeleten rajzteremmel, a földszinten pedig új óvodával és tornateremmel gazdagította az intézetet. Új iskolatípus kialakítására a nővérek ekkor még nem gondoltak, de a tanítónőképző következő évi megnyitását már ez a bővítés tette lehetővé. 1929. június 28-án Lelbach Oszkár földbirtokos írt cikket „Indítson a társadalom mozgalmat egy leány-líceum érdekében!” címmel a Független Magyarságban. A városi közigazgatási bizottságnak most már kapóra jött a zárda épületében folyó toldaléképítkezés, amely ekkor már a befejezéséhez közeledett, annak ellenére, hogy 10 építőmunkás 20% béremelést követelve sztrájkba lépett. Spitznagel János építőmester teljesítette a munkások bérkövetelését, így semmi akadálya nem volt annak, hogy a szeptemberi tanévkezdésig átadják az új épületrészeket. A kultuszminisztériumtól kapott 75 000 pengős építési segély összegét a város sietve megtoldotta 30 000 pengővel. Az új tantermek berendezésére, felszerelésére szánt támogatást a következőképpen köszönték meg a nővérek: „A tanári testület tagjai azzal kívánják viszonozni a nemes város bőkezűségét, hogy lelkes buzgósággal, képességeik teljes odaadásával állnak be a mai erkölcsi elferdülések, helytelen kilengések szomorú idején a nőnevelés nehéz munkájába, hogy vallásos édesanyákat, megértő hitveseket s hivatásuk magaslatán álló nőket neveljenek Baja város társadalmának”. Komis Gyula kultuszminisztériumi államtitkár előzetes hozzájárulásának birtokában a tanítónőképző felállítását határozták el. Az új intézet létesítésének hírét Baján nem mindenki fogadta osztatlan örömmel. Ellenzői között volt olyan, aki avval érvelt, hogy „a nők lehetőleg ne menjenek kenyérkereső pályára, hanem éljenek természetes hivatásuknak: a családnak és a gyermeknevelésnek”, hozzátéve azt is, hogy a „középosztály nagyon sok gyermeke szaladgál kész diplomával a zsebében anélkül, 8
