Kőhegyi Mihály - Merk Zsuzsa (szerk.): A Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek bajai iskoláiban vezetett Krónika 1936-1948 - Bajai dolgozatok 9. (Baja, 1995)
Előszó
hogy elhelyezkedni tudna.” Mások úgy vélték, a felsőkereskedelmi leányiskola mellett, 100-120 középiskolás leánytanulóval számolva a városban, nincs is igény a tanítónőképzőre. Az érdeklődők nem várt száma azonban hamarosan meggyőzte a kételkedőket. A július közepén megtartott próba-beiratkozások során a törvényesen engedélyezett 40 helyre majdnem kétszer annyian, 78-an jelentkeztek. A jelentkezők nagy számának is köszönhetően Rusztek Károly tanfelügyelő 1929. augusztus 8-án hivatalosan is bejelentette a városi közigazgatásnak, hogy szeptember elején megnyílik a bajai római katolikus felekezeti tanítónőképző intézet. A város évi 6 000 pengős segélyt is megszavazott, Rusztek szerint „olyan csekély áldozatot tehát, amely igazán nincs arányban azzal a nagy értékkel, amelyet ennek az új intézménynek a létesitése a város kulturális és gazdasági javainak emelésében jelent.” A belvárosi templomban ünnepélyesen felcsendülő Veni Sancte 1929. szeptember 5-én már nemcsak az új tanévet, hanem a zárdaiskola új korszakát is köszönthette. Az 1929/30-as tanévben 610 diák kezdte meg tanulmányait a zárda falai közt. Már az 1927-ben kezdődő építkezéseket is az intézet zsúfoltsága tette indokolttá, s a tanítónőképzés megindulásával a gondok nem hogy enyhültek volna, hanem még súlyosbodtak is. A tanulók létszáma tovább emelkedett, de az országot sújtó gazdasági válság közepette úgy tűnt, kevés remény van újabb építkezések kezdeményezésére. Pedig a nővérek tisztában voltak azzal, hogy eredményes oktató-nevelő munka az iskolában, zavartalan hitélet a zárdában csak minden eddiginél nagyobb és költségesebb építkezésekkel biztosítható. A megyétől és a várostól jelentősebb támogatásra nem számíthattak. Bács-Bodrog vármegyének 1930-ban 465 635 pengős költségvetési hiánnyal kellett megküzdenie, s a kultuszminisztérium megvonta Bajától az óvodaépítkezésre kiutalt 15 000 pengős államsegélyt, a népjóléti miniszter pedig a közkórház bővítésére tett 200 000 pengős kölcsönígéretét. A nővérek elhivatottsága és dr. Gonczlik Kálmán szervezőkészsége azonban nem ismert akadályokat. A szerzetesrendet terhelő, nagy anyagi áldozatokkal járó építkezéseket a súlyos gazdasági válság ellenére már a tanítónőképző létesítésének évében, 1929-ben megkezdték. A zárdaintézet teljes kiépülése az 1933/34-es tanévben fejeződött be, amikor is elkészült a tanítónőképzést is szolgáló elemi gyakorlóiskola. Ebben a tanévben vált öt évfolyamúvá a tanítónőképző, s így megtarthatták az első képesítővizsgálatot is. A kalocsai Érseki Hatóság megbízásából a képesítővizsgálat elnöke dr. Gonczlik Kálmán apátplébános, érseki biztos, a minisztérium által kinevezett biztos pedig Dobossy Elek tanítóképző intézeti igazgató volt. A negyed- és ötödéves növendékek tanítási gyakorlataikat az intézet teljesen osztott elemi iskolájában végezték. A tanítónőképzés célját röviden így foglalták össze az egyik értesítőben: „Célunk öntudatos, művelt, katolikus magyar tanítói jellemeket képezni, akik a sajátos tanítói hivatáson kívül, az élet bármilyen adottságában is megállják helyüket, kivegyék a munkarészt, s a társadalomra majdan irányítólag is tudjanak hatni”. E célok elérésének érdekében a hangsúlyt a vallásos, a hazafias és a szociális nevelésre helyezték. Az utóbbi fontosságát Báli Mária lldefonsa igazgató-fönöknő a Tanítóképzőintézeti Tanárok Országos Egyesületének Vándorgyűlésén 1938-ban Székesfehérvárott így indokolta: „A magyarság ma is élet-halál harcot vív. Küzdelme egyrészt a sajátos magyar küzdelem, amelyet határaiért, az ezeréves rögökért, nyelvéért, nemzeti kultúrájáért, külső 9
