Kőhegyi Mihály - Merk Zsuzsa (szerk.): Mészáros Lázár emlékezete. Az 1991. március 13-ai tudományos ülésen elhangzott előadások - Bajai dolgozatok 8. (Baja, 1993)
Hermann Róbert: Mészáros Lázár altábornagy fővezérsége (1849. július 1 - 1849. július 30.)
Végül Kossuth megkérte Mészárost, hogy utazzon Komáromba, s személyesen eszközölje a hadsereg levezetését. Mészáros ennek eleget is tett, bár nemigen tetszett neki ez a megbízatás. „Nem szerettem ezt még azért sem — írja emlékiratában —, mivel két szerencsétlen tényem következtében nevem a harctéren népszerűtlen vala, épp úgy, mint népszerűtlen a közönség előtt. Hogy most én ily körülmények között Görgey t elmozdítsam, kit a sereg tisztelt, kitől félt, [... ] — ez a dolognak oly színt adott volna, mintha az újólag kinevezett fővezér a hivatal, mint konc után áhítoznék; továbbá minthogy az engedetlenség kórjele felülről alá harapódzott, s minthogy a kormány nyílt parancsát egy haditanács megváltoztatni merészeié, — egy gondolat ötlött fel elmémbe, tudniillik az, hogy hamar adhatná így magát alkalom elő egy katonai lázadásra, mely ha személyemet megkímélné is, a hazát veszélybe döntendené”. Mészáros a fenti aggodalmaktól vezettetve, Pest elhagyása előtt felhatalmazta Dembinskit, „az összes magyar hadsereg mozdulataira, táborozására, élelmezésére, röviden minden hadi szükségleteire a kellő rendeleteket kiadni, intézkedni úgy, amint a jelen fontos körülmények és a haza java kívánandja”. A rendelet szerint az egész hadsereg s annak minden rangú egyénei kötelesek „a felebb idézett altábornagy úrnak mindenben pontosan engedelmeskedni és parancsolatjait teljesíteni”. A rendelet két szempontból érdekes. Mészáros szándéka szerint a rendelet azt szolgálta volna, hogy a hadsereg irányítása az ő távolléte alatt is folyamatos legyen. A rendelet kibocsátása azonban alkotmányosan aggályos volt, hiszen ha a fővezért csak a kormány nevezheti ki, akkor a kinevezett fővezérnek nemigen lehet joga valaki mást önnön teljhatalmú helyettesévé kinevezni. Különösen kínos volt ez a rendelkezés azért is, mert annak nyílt beismerését jelentette, hogy nem Mészáros a fővezér, hanem Dembinski; tehát hogy a kinevezett fővezér nem érez magában elegendő képességet arra, hogy egymaga irányítsa a hadsereget. A helyzet ilyen értelmezését az is elősegítette, hogy a rendelet megjelent a másnapi, július 3-i Közlönyben; noha ezen a napon Mészáros ismét Budapesten volt, s így a rendeletet olvasók nem nagyon érthették annak tényleges célját. Még a Mészáros iránt nagy tisztelettel viseltető Gelich Rikhárd őrnagy is úgy véli emlékiratában, hogy nem tudni, mit akartak elérni ezzel a rendelettel; „hacsak azt nem hitték, hogy valami rendkívüli és kedves dolgot adtak tudtára vele a hadseregnek, ami pedig éppen nem mondható”. Mészáros tehát július 2-án gőzhajóra szállt, hogy Kossuth megbízatásának megfelelően, személyesen vigye Komáromba a Görgey leváltását és saját kinevezését tudató, illetve a hadsereg levonulását elrendelő leveleket. Pát és Dunaalmás között azonban a helybéli lakosság arra figyelmeztette, hogy Oszőnyt és Füzítőt megszállták a cs. kir. csapatok. Mészáros látcsövével próbálta meg felderíteni a helyzetet; a jobb parton valóban katonákat látott, de azt nem tudta róluk megállapítani, hogy melyik hadsereghez tartoznak. A mindkét partról megidézett lakosok pedig egybehangzóan azt állították, hogy Komárom környékén a jobb parton egész nap csata folyt. Mészáros attól tartott, hogy a gőzös a Duna-partot esetleg már megszálló ellenséges tüzérség tüzébe kerül, s ár ellen haladva a gőzösnek nem sok esélye lett volna a parti ütegek ellen; ezért aztán úgy döntött, hogy visszafordul. A nála lévő leveleket és rendeleteket a kíséretében lévő Hankovits György őrnagyra bízta, s azokat saját, Görgeynek szóló levelével megtoldva, az őrnagy útján küldte be Komáromba, ő maga pedig visszaindult Budapestre. A levélben burkoltan szemrehányást 56
