Kőhegyi Mihály - Merk Zsuzsa (szerk.): Mészáros Lázár emlékezete. Az 1991. március 13-ai tudományos ülésen elhangzott előadások - Bajai dolgozatok 8. (Baja, 1993)
Varsányi Péter István: Mészáros Lázár hadügyminiszter és a bácsi őrvonal szervezése
lehetett volna fellépni".22 De ez a lehetőség nem adatott meg számára: ezért kezdett június 21-én Újvidéken tárgyalni Djordje Stratimirovictyal (1822 — 1908), s született meg 25-én a tíznapos fegyvernyugvás. A katonai erő felhasználása — mint a leghatásosabb, legradikálisabb megoldás — a hadügyminiszter Mészárostól sem állt távol. Szerinte a szerb lázadást viszonylag korán el lehetett volna fojtani, ha a központ, Karlóca katonasággal tnegrakatik (ez azonban — lévén határőrvidék — egyelőre hatáskörén kívül esett). Mivel a bécsi hadügyi kormányzat erre hajlandóságot nem mutatott, később még onnan biztatást vagy támogatást is kaptak (emlékezzünk csak: a „rác szeszély” mellett okként ott szerepel a „máshonnani utasítás”), a felkelés szétterjedt.23 Amennyiben a katonai megoldás már nem látszott sem ígéretesnek, sem eredményesnek, akkor miért kárhoztatandó az, aki — levonva a tetszik-nem tetszik következtetést — a békés megoldás útját kereste? 3. A hadügyminiszter és a terület királyi biztosai A királyi biztosi (más szóhasználatban: kormánybiztosi) intézmény 1848 — 49 sajátos és fontos képződménye volt. Modern szóhasználattal — amolyan hajtószíj szerepét töltötte be a kormány és a helyi hatóságok között. Bár a kijelölt személyek feladatát, hatáskörét, módszereit és követhető eljárásait 1849 februárjáig törvény nem szabályozta, legtöbbjük mégis megkapta a teljhatalmat azzal a megszorítással, hogy biztosi hatásköre a törvény korlátain túl nem terjedhet.24 Ismeretes az is, hogy a királyi biztosok élhettek a rögtönítélő bíróságok felállításának, működtetésének jogával (az 1848 nyarán megfogalmazott „Vésztörvény lázadás esetében” ezt kodifikálni is akarta). Erről a „rögtönítéletről” — amely a legérzékenyebb ütközőpont volt a kormánybiztosok és a (nem magyar) lakosság között — sajátos véleménye volt a kormány tagjának, Mészáros Lázárnak. „A magyar modor a ’rögtön’ szót nagyon szerette” — írta már az emigrációban —, használta is a levelekben, a hivatalos iratokban; a valóságban viszont éppen az ellenkező módon (antipodese) cselekedett. Abban sem volt sok köszönet, amikor és ahogy tényleg „rögtön tettek” valamit: „... pedig hébe-korban és tán legtöbbnyire nem ártott volna az Ausztriától látott unalmas, de célt érő hosszadalmasságot magunkévá tenni s használni Talleyrand eljárását, a ki gyakran bevárta, hogy ütere hadd csillapodjék le, mielőtt működéshez fogott”.25 Az általunk vizsgált területen és időszakban Mészáros Lázár hadügyminiszternek Csemovits Péter, Vukovics Sebő, Török Gábor, Szentkirályi Mór, Beöthy Ödön és időnként Batthyány Kázmér gróf kormánybiztosokkal volt dolga. Akkor is, amikor a fővárosból intézkedett, s akkor is, amikor éppen a helyszínre utazott le (Verbász, Pétervárad, Szenttamás). Csemovits Péter királyi biztos nevével Mészáros Lázár visszaemlékezéseiben először ilyen összefüggésben találkozunk: a magyar kormányzat biztosította a jogot 22 Csemovits iratai 162. sz. 23 Mészáros Lázár emlékiratai I. 37. 24 Szőcs Sebestyén: A kormánybiztosi intézmény kialakulása 1848-ban. Bp. 1972. 16. 25 Mészáros Lázár emlékiratai I. 86 —87. 49
