Merk Zsuzsa (szerk.): Emlékkönyv a bajai múzeum 50 éves évfordulójára 1937-1987 - Bajai dolgozatok 6. (Baja, 1989)
Merk Zsuzsa: A bajai múzeum ötven éve
zatot, s volt olyan széles körben elterjedt vélemény is, amely Déri sértettségével magyarázta az adomány visszavételét.18 Az újságokban megjelenő cikkek a városvezetést, pontosabban a polgármestert tették felelőssé, aki állítólag előszobájában megvárakoztatta a Bajára érkezett adományozót.19 A valódi ok a háború után lejátszódó eseményekben keresendő. Baja 1918 végén szerb megszállás alá került, s bizonytalan helyzete bírta arra az elhatározásra Dérit, hogy gyűjteményének biztosabb helyen keressen otthont. Ezért a magyar államnak ajánlotta fel 1920-ban, s „véletlenül”20 kapta meg Debrecen, hiszen Dérinek előzőleg kapcsolata sem volt e várossal. Meggyőzték azonban arról, hogy adománya az egyetemi várossá lett Debrecenben szolgálná legjobban a magyar kultúra ügyét.21 A gyűjtemény kortes-ajándékká vált, mert az 1920-as nemzetgyűlési választásokon a kormánypárti képviselőjelölt, Haller István közoktatásügyi miniszter, beszédébe beleszőtte, hogy megválasztása esetén „rajta lesz, hogy az ajándék Debrecennek jusson.”1'2 Déri kárpótolta Baját, és 1 millió koronát juttatott a városnak, ez az összeg azonban az infláció következtében hamarosan értékét vesztette, s a barátok kertjének rendezésére, parkosítására sem volt elég.23 A Déri-gyűjtemény tehát nem került Bajára, de elvesztése hozzájárult ahhoz, hogy a múzeum ügye egyre inkább bekerüljön a kötudatba, s arra sarkallja a bajaiakat, hogy önerőből próbálják megteremteni múzeumukat. A húszas évek második felétől lelkes, a város kulturális életének fellendítéséért megszállottan harcoló emberek tevékenykednek múzeum, képtár és közkönyvtár létrehozásáért. A szerb megszállás megszűnte, Baja megyeszékhellyé válása táplálta is a reményeket, hiszen közigazgatási szerepe kulturális központtá válására is reményt adott. Mindez ábránd volt csupán, hiszen a revíziós törekvések miatt Baja megyeszékhely voltát csak átmeneti állapotnak, közjátéknak tartó megyei és állami vezetés nem támogatta. Ez lehetett a döntő oka annak, hogy megyei múzeum megteremtésére irányuló törekvések eleve kudarcra voltak ítélve. Borsay Jenő erőfeszítésének hiábavalósága is erre vezethető vissza. Elképzelése az volt, hogy „az önmagától soha fel nem oszlott, illetékes magyar hatóságától soha fel nem oszlatott Történelmi Társulatnak”1'8 feltámasztásával, Zomborban lévő gyűjteményének visszaszerzésével megyei múzeumot hozzanak létre. Ennek érdekében 1925-től kezdve fáradhatatlanul levelezett. Elkészítette az „újon alakuló Bács-Bodrog vármegyei Történelmi Társulat” belépési nyilatkozatát,1'5 segítőtársakat toborzott, bár leveleiből az elkeseredettség, reménytelenség, önirónia is kihallik: „Ugyan ki is törje magát nyáron, kánikulában egy agonizáló tudományos intézet talpra állításán ? Ilyesmihez nagy-nagy adag idealizmus, főleg ügyszeretet kell, ez pedig mai nap vajmi kevés.”26 A megyei vezetés, bár „megyei kultúrügyről, elalélt érdemdús vármegyei intézmény talpraállításáról, megyei kulturkincsek viszszerzéséről volt szó, — tehát dacára elsősorban való érdekeltségének”2’, mereven elzárkózott a terv megvalósításától, nem támogatta azt. Több mint tízéves fáradozásának semmi eredménye sem lett. Borsay Jenő tevékenységével párhuzamosan haladt egy kis 8
