Merk Zsuzsa (szerk.): Emlékkönyv a bajai múzeum 50 éves évfordulójára 1937-1987 - Bajai dolgozatok 6. (Baja, 1989)
Szojka Emese: A bajai Türr István Múzeum néprajzi gyűjteménye
elemi iskoláinak tanulói szerepeltek ajándékozóként. Nem sokkal ezután olvasható a szerzési naplóban : „négy darab bunyevác háziszőttes emlék [mely] Báldy Flórika elemi népisk. tanítónő gyűjtése a bajai szállásvárosi népiskola VI. osztályában”.10 Talán megengedhető az a feltételezés, hogy Báldy Flóra — Bellosics Bálint néprajzkutató leánya — az, aki bevonta a tanulókat a gyűjtésbe arról a területről, melytől joggal a legtöbb eredményt remélhette. A két háború között időszakban Baja Szállás városnak nevezett kerületében éltek a bunyevácok szinte még egy tömbben, bolygatatlanul. Bármennyire is városi lakók voltak, az önellátásra törekvő, félparaszti életmód jellemezte őket. Használatból kimúlt, hagyományos kultúrájuk tárgyait mégőrizték, így a fonás több eszköztípusa került be ekkor a gyűjteménybe: a már említett guzsalv egy másikkal együtt, orsó és visszálók.11 Mindkét guzsaly lándzsa alakú, évszámos, múlt századi darab. Típusuk azonos a magyarországi sokacok köréből ismerttel, tehát a Balkánról származó kulturális öröksége a bunyevác népcsoportnak.1- Ugyanez vonatkozik a guzsalyhoz tartozó orsóra is, mely forma megtalálható a Baja környékén élő többi délszláv népcsoportnál is, a hercegszántói sokacoknál, a dusnoki rácoknál.13 A visszáló orsó használatát Báldy Flóra jegyezte fel, mint a kézzel történő fonalsodrás példáját: „a gerendába ütött szegre akasztják a két fonalat, rövidebb végére a visszáló horgát, másik végére rátaposnak. A visszálót a combon megsodorják, az összesodrott fonalat a nyélre csavarják”.14 Ilyen módon készítették a bajai bunyevácok gyapjúszőtteseik kenderből készült erős láncfonalát és a varrásra használt cérnát is.15 A Baja környéki gyűjtéseket tekintve főként a szomszédos, közeli Szeremléről hoztak be anyagot. Egy ácsolt ládát, mely „ruhásszekrény volt” és „egy darab, hajóknak emberi erővel történő vontatásakor használt tulipándíszes, monogramos mellyedzőfát”.16 Századunk elején Szeremlén még többen foglalkoztak hajó von tatással, amit csak erősít, hogy rövid idő múltán újabb vontatófa került be innen.17 Említésre méltó még egy Jánoshalmáról származó „kézidaráló malom”.18 A tárgyalt periódusban mindössze két olyan tárgy került be a néprajzi anyagba, amely nem erről a vidékről való, így nem illeszkedik szervesen a későbbiek során egyre határozottabb profilt kialakító gyűjteménybe.19 Nem sokkal Borsay Jenő távozása előtt a neves Báldy (Bellosics) család jótékony gesztussal adta át a birtokában lévő Bellosics Bálint néprajzkutató szakkönyvtárának, megjelent írásainak és archív fényképgyűjteményének egy részét.20 A könyvtári anyag az Ethnographia. Értesítő, Ethnologische Mitteilungen ma már ritkaságszámba menő korai számait tartalmazta. A fényképgyűjtemény 48 dbból állt, részint a kutató saját felvételeiből, részint fényképészmunkákból, melyeket gyűjtőútjai során szerzett meg az 1893 és az 1913 közötti időszakban.21 A nagyobbrészt népviseletekből álló képek szinte képviselik mindazokat a területeket, ahol Bellosics Bálint mint gyűjtő megfordult: a Zala megyei Hetést, Mohácsot és környékét, a Tolna megyei Sárközt, Szeremlét és Érsekcsanádot is, valamint a bácskai terület különböző nemzetiségei által lakott helységeit. Sajnos ez a jelentős adomány volt az utolsó néprajzi tétel, amely 54
