Kapocs Nándor - Kőhegyi Mihály: Katymár és környékének középkori oklevelei a Zcihy okmánytárban - Bajai dolgozatok 5. (Baja, 1983)
A Katymár és környékbeli oklvelek magyar fordítása
Mi, Kapla-i János, Zsigmond úrnak, Isten kegyelméből Magyarország királyának országbírója emlékezetül adjuk, hogy Literatus Péter, Bathmonostra-i László fia László mester helyett a pécsváradi egyház konventjének megbízólevelével a királyi hadak oszlásának tizenötöd napján kihirdetve, a mi halasztó levelünk szerint szent György vértanú ünnepének mostani nyolcadán [máj. 1.] bírói színünk előtt megjelenve Gezth-i Lőrinc fia János ellen bemutatott bizonyos két tudomány vevő levelet, melyek közül egyet a pécsi egyház káptalanja, a másikat a szekszárdi konvent különböző időpontokban és években írásos királyi parancsra király urunknak jelentésképpen adott ki; ezek a királyi levelek az előbb mondott káptalanhoz és konventhez lettek intézve és szó szerint tartalmazták a mondott László fia László perét és előterjesztését a fent említett Lőrinc fia János ellen; az előterjesztést írásba foglalva nekünk átadta kinyilvánítva, hogy az azokban a levelekben megnevezett királyi és az előbb írt káptalan és konvent emberei írásos királyi parancsra kiküldve és együtt elmenve mindazoktól, akiktől illő és lehetséges volt, nemesektől, nem nemesektől és határosoktól úgy tudták meg az igazságot, hogy a mondott Gezth-i Lőrinc fia János bizonyos szolgái az Űrnak elmúlt 1388-ik évében, Letare vasárnap előtti legközelebbi pénteken [márc. 6.] azon László mesternek két, Benedeknek és Miklósnak nevezett s Kachmarnak hívott birtokán lakó jobbágyától, akik az országúton haladtak, bizonyos mennyiségű pénzt és minden egyéb, akkor náluk lévő javaikat zsivány módon elrabolták, és midőn László mester mondott jobbágyai a mondott elmúlt évben szent György vértanú ünnepe előtti legközelebbi kedden [ápr. 21.] ezen szolgák vagyis rablók közül egyet a Tolnay-nak mondott Mátyás Izther-nek hívott birtokán föllelve az ország szokása szerint fogságba ejtették, akkor ez a János földühödve, bűntársaival együtt fegyveresen és hatalmaskodva az előbb említett Mátyás mondott birtokára jőve azt a gonosztevő embert a fogságból kiszabadítva elvitte hatalmaskodva. Ezen leveleket előterjesztve a mondott Bathmonostra-i László fia László mester előbb mondott képviselője kérte, hogy az említett Lőrinc fia János részéről mi az előbb elmondottakban jogot és igazságot szolgáltassunk. Ezt hallva Péter fia István, — a szekszárdi egyház konventjének megbízólevelével — az előbb mondott Lőrinc fia János érdekében jelenlétünkben fölemelkedve viszont azt válaszolta, hogy Lőrinc fia János a mondott László fia László mester által előadott egész perben és keresetben teljesen ártatlan és érintetlen és ő ebben kész és hajlandó igazmondása mellett a szomszédok és határosok és megyebeli nemestársak tanúbizonyságának nyilvános tanúskodás formájában magát alávetni. A mondott felperes általunk törvényesen megkérdezett előbb mondott képviselője annak előbb jelzett keresetébe nem egyezett bele, hanem azt követelte, hogy mi részére az előzőleg 'bemutatott két tanúvallomási levél erejénél fogva más ítéletet hozzunk az előbb elmondottakban. Ezért az országnak a bíráskodásban velünk együtt lévő nemeseivel ítélkezve úgy rendelkeztünk, hogy az előbb mondott Gezth-i Lőrinc fia János a most következő szűz Mária 92