Kapocs Nándor - Kőhegyi Mihály: Szeremle középkori oklevelei a Zichy okmánytárban - Bajai dolgozatok 4. (Baja, 1980)

Bevezető

nak megváltozása hozta létre.5 A súlypont a XI. század végétől a munkaerőről fokozatosan a földre tolódott át. A XI. században a határleírások rendszerint csak másodsorban jöttek számításba, fontosabb volt a földön élő munkaerő. Ezzel szemben a XIII. században fokról fokra nagyobb gondot fordítottak a határokra, leírásaik mindig pontosabbá válnak. A nekilendülő magyar hűbériségnek e nagyszabású változásait már nem igen, vagy csak nagyon nehezen lehetett volna a korábbi szóbeliség alapján lebonyolítani.6 A III. Bélát megelőző két évszázados magyar okleveles gyakorlatnak legjellemzőbb vonása annak zárt, szűk körű egyházi és udvari jellege. A lassú fejlődés folyamán ugyan vannak itt-ott érintkező pontjai a társadalmi fejlődéssel, ezek azonban múlékonyak voltak és elégtelenek ahhoz, hogy e két tényezőt szorosabb kapcsolatba hozzák egymással. Ennek következtében természetesen az oklevél gyakorlati alkalmazására, a vele való bizonyításra sem igen kerülhetett sor. Ez csak olyan fellendülés és kiterebélyesedés után vált lehetségessé, mint amilyen III. Béla alatt és az utána jövő évtizedekben bekövetkezett. A közvetlen kapcsolat a király, az előkelők és a nép között még fennállott.7 III. Béla még járta előkelői kíséretében, régi szokás szerint az országot, s ítélkezett az eléje járuló peres felek között, de éppen ő rendelte el, hogy az előtte befejezett ügyeket foglalják írásba.8 Utána azonban a politikai viszonyok, a gyorsmenetű társadalmi fejlődés következtében megszűnt ez a közvetlen érintkezés, s így a szóbeli elintézés mindjobban háttérbe szorult.

Amikor az oklevélbe foglalás szükségének tudata a XII. század végén, s a XIII. század első évtizedeiben kifejlődött nálunk, a közjegyzői intézmény még nem volt ismeretes hazánkban. Éppen ezért a jogügyletek írásba foglalását az emberek azokra az egyházi testületekre bízták, amelyek úgyis az írástudásnak legfelsőbb forrásai voltak, s amelyek a maguk ügyeiben is nagyjából ebben az időben kezdenek okleveleket kiadni: a káptalanokra és konventekre. A felek eleinte egyszerűen saját elhatározásukból a káptalani és konventi oklevelek tekintélye miatt keresték azt fel, bevallották a kérdéses ügyet és erről bizonyságlevelet kértek. Ez később kiterebélyesedik. Gertrud királyné 1214-ben a király helyett ,a két érsekkel és más előkelőkkel ítélkezve már nem a korábban szokásos poroszlót (pristaldus) küldi ki a határok megvizsgálására, hanem egy bácsi kanonokot és a budai prépost káplánját, és ezek jelentése alapján hozza meg ítéletét.9

Káptalanjaink és konventjeink hitelességét kifejlődésük kezdetén tisztára a lakosok bizalma, s a bizalom szülte szokás szentesítette.10 Kiadványainak tekintélye azonban a XIII. század végén rohamosan növekszik, sőt a XIII. század elején néha hitelesebbek a királyéinél.11 A hiteleshelyi működés nem egyszerre és egy időben indult meg. A tekintélyesebb káptalanok: az esztergomi, győri, budai, veszprémi, székesfehérvári 1210 körül már hiteleshelyi jelleggel rendelkeznek. A XIII. század közepe táján a hiteleshelyeknek a hatósági eljárásba való bevonása kezd általánossá válni. Maga az eljárás a következőképpen folyt le: Aki mást meg akart idéztetni, vagy sérelméről vizsgálatot (inquisitio) tarttatni, a királyhoz vagy az illetékes nagybíróhoz fordult és tőle parancsot (mandatum) kért valamelyik káptalanhoz vagy konventhez. A paranccsal a fél a címzett tes-6