Hajdók Imre - Kőhegyi Mihály: Nagybaracska földrajza és története 1848-ig - Bajai dolgozatok 2. (Baja, 1976)
II. Kőhegyi Mihály: Történelem - A környék története az őskortól a népvándorlás koráig
Területünkről a legtöbb lelőhely ebből a korból származik : ez ideig félszáznál több temetőjüket és telepüket ismerjük a bajai járásból.30 Népsűrűségük csak a magyar középkorhoz hasonlítható. I. sz. 260 táján egyik törzsük, a roxolánok, költöztek be az Alföldre, s számbelileg igen felduzzasztották a már itt élő szarmatákat. Leleteiket szinte minden környező faluból ismerjük (Bácsbokod, Csátalja, Dávod, Gara, Szeremle). Bátmonostorról már évtizedek óta kerülnek elő emlékeik, melyek nagy része a Szurdokpartról való, ahol a települések és temetők egész láncolatát ismerjük. Nagybaracskán, sajnos közelebbről meg nem nevezett helyről, 1 kerekmetszetű bronzhuzalból készített torques (nyakperec) töredéket, 1 kerekmetszetű bronzhuzalból készült, vastagodó végű karperecpár három töredékét, valamint egy kampósan meghajlított bronztűt ismerünk.31 Az eredeti leltári bejegyzések pedig arról szólnak, hogy 2 bronzkarperec, 2 karperec töredéke és egy torques töredéke került elő. Az anyagot a zombori múzeumban őrzik.32 Az Alföldön keresztül több kereskedelmi útvonal vezetett Dáciába, a mai Erdélybe. A legjelentősebb közülük éppen ezen a tájon, Dunaszekcsőről kiindulva, a Mohácsi-szigeten áthaladva tartott a Maros torkolata felé. A szarmata sírok nagy részéből római eredetű ruházati eszközök és használati tárgyak kerülnek elő. A szarmaták eredeti életmódjának az idők folyamán szükségszerűen meg kellett változnia, mert a mi Alföldünk nem alkalmas a nagyállattartó nomadizálásra. A klasszikus nomadizálás helyébe a hazai viszonyokhoz jobban alkalmazkodó állattartási módok léptek, ezeknek természetes velejárója volt a földműveléssel való szorosabb kapcsolat és a településmód átalakulása. Sajnos erről tudunk a legkevesebbet. A szarmata települések cölöpházai, a településeken előkerült átégett agyagtapasztású faldarabok, az őrlőkövek tartósan megtelepült életmódot bizonyítanak. A szarmata népcsoport annak a nagy steppei előretörésnek volt első tagja, amely a római birodalom bukásához is hozzájárult. Érdekes, hogy a szarmaták, akik a rómaiaknak hosszú időn át legfélelmesebb ellenségei voltak, végső soron osztoztak annak a római tartománynak a sorsában, melyet ők oly sok ádáz csatában hasztalanul igyekeztek meghódítani. A hunok szinte egy időben igázták le a szarmatákat és Pannónia lakosságát. A szarmaták egy kis töredéke már előzőleg áttelepült a római birodalom területére, nagyobb részük azonban az Alföldön maradt és túlélte a hun uralmat. Közép-Európa legnagyobb ilyen temetőjének feltárása immár tizenegyedik éve folyik Madaras határában. A hun uralom bukását követően mintegy száz éven át germán törzsek hatalma alá került hazánk földje. A Duna-Tisza közének Kalocsától délre eső részén azonban, egészen a Dráva torkolatáig, hiányoznak a gepida leletek, ami más szóval annyit jelent, hogy ezen a tájon (köztük Nagybaracska területén is) megmaradtak a szarmaták.33 568-ban azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. Ekkor ugyanis egy belső-ázsiai eredetű nép, az avar tört be a Tisza vidékére és rövid időn belül uralma alá hajtotta az egész Kárpát-3 33
