Hajdók Imre - Kőhegyi Mihály: Nagybaracska földrajza és története 1848-ig - Bajai dolgozatok 2. (Baja, 1976)
II. Kőhegyi Mihály: Történelem - A környék története az őskortól a népvándorlás koráig
medencét. A magyarországi avarkori emlékanyagnak van egy olyan egységes leletcsoportja, amelynek hordozóiról a lelőhelyek földrajzi elhelyezkedése alapján azt következtethetjük, hogy az Alföld déli része felől indulva, egyrészt feltehetőleg Dunaszekcsőnél átkelve a Dunán és a római utak mentén haladva, megszállták a Dunántúl keleti és északkeleti részét; másrészt kisebb számmal az Alföldet és a Tisza-Maros-Körös vonalat, olyan elhelyezkedésben, ami arra a feltevésre indíthat, hogy céljuk főképp a hadászatilag és gazdaságilag fontos vonalak (utak, átkelőhelyek) kézbentartása volt,34 A korai avar leletek (Baja, Bátmonostor) mellett a környéken több helyen (Baja, Dávod, Sükösd, Madaras, Vaskút) kerültek elő avar sírok. Nagybaracskáról egy szürke, kihajlóperemű, gömbölyűhasú, korongolt, égetett edénykét ismerünk, melyet az árvíz után épült házak alapozásakor találtak a már előbb említett kelta temető szomszédságában.35 Az edény kétségtelenül sírból származik s igen valószínű, hogy a homokhát északi végén egy nagyobb, esetleg többszáz sírból álló temető húzódik. Az avarok mindennapi életének alakulását nagy méneseik, gulyáik és juhnyájaik szabták meg. A madarasi és sükösdi temetők sírjaiból nagyszámú állatcsont került elő. Főleg juhcsontok fordulnak elő nagy tömegben. Egyik sükösdi pásztorral kedves kutyáját is eltemették. Ha egyszer majd elegendő megvizsgált állatcsontunk lesz, akkor választ fogunk kapni arra, hogy törzsenként volt-e egy-egy különösen kedvelt állatfaj, vagy egyöntetűen ugyanazokat az állatokat tenyésztették? Alighanem az előbbi áll közelebb az igazsághoz, hiszen a táji adottságok bizonyára befolyásolták az állatállomány összetételét. A juhtenyésztés inkább a dombos területeken virágzott, a marhaállomány nagyrészét az Alföldön tartották. Igen sok sírból csirkecsontokat és tojáshéjat szedtünk fel. Az előbbi arra int, hogy az avarok egyértelműen vándorló, állandóan úton lévő, lovasnomád társadalmi berendezkedését nem szabad túlságosan mereven értelmeznünk és egyértelműen elfogadnunk. Az igazi nomádoknál a költözködő életmód ugyanis lehetetlenné teszi a baromfitartást. Más adatok is a megtelepedés mellett szólnak. A frank birodalomból kiinduló hadjáratok (791—803), amelyek az avar birodalom bukásához vezettek, a mi területünket soha nem érték el. A sorozatos támadások kivédésében még az egész avarság részt vett, ott lehettek Baja környékének fegyverforgatói is. Annál keményebben sújtotta vidékünket a 795—96 telén lezajlott avar belháború, amelyben az avar birodalom az Alföld területén tanyázó két legnagyobb méltósága, a kagán és jugurrus csapott össze. A csaták véres voltára abból következtethetünk, hogy mindkét főméltóság életével fizetett az elsőségért vívott küzdelemben.35 A polgárháború sújtotta avar birodalom a 796 kora tavaszán Észak-Itáliából villámgyorsan betörő frank-longobard seregnek nem tudott ellenállni. A Tiszáig hatolva kirabolták az üresen hagyott kagáni székhelyet, s annyi kincset zsákmányoltak, hogy elszállítására 15 négyökrös szekér kellett. A vesztett csaták után az 3*
