Knézy Lehel: Baja a forradalom és a szerb megszállás alatt 1918-1921. Történelmi feljegyzések /1940 - Hasonmás kiadás/ (Baja, 2009)

VII. Türr visszatérése hazájába

76 ♦ — De alkotmányos uralkodó vagyok, és miután ennyire jutot­tunk, a miniszterelnökömhöz kell önt utalnom. Majd én is meg­említem neki a dolgot. Elmentem tehát Menabrea marchesehez és előadtam neki a történteket. Első szava ez volt: — Hát Rómáról beszéltek-e? — Nekem nem volt erre megbízatásom és ezért ezzel a kér­déssel nem akartam az ügyet komplikálni. Ez a kérdés majd önre tartozik. Bécsbe mentem, felkerestem Beustot és Khun hadügyminisz­tert, majd a királynál jelentkeztem kihallgatásra és itt elejtettem egy szót a Trentinoról. ö Felsége félbeszakított. — Hát mindig csak én legyek az, aki fizet? Kifejtettem, hogy ezúttal máskép mennek majd a dolgok. Február végén megírtam Napoleon császárnak, hogy mi min­dent végeztem. Jelentésemet így fejeztem be: — Ezzel az én misszióm véget ért. Most Felségeden múlik, hogy megvesse a szövetség alapját és megkösse a szerződést. Az én munkám csakugyan be volt fejezve. Most a diplomaták fogtak hozzá a munkához és — húzták-halasztották a dolgot mind­addig, amíg csak lehetséges lett volna azt nyélbe ütni.“ Eddig Tiirr tábornok történelmi jelentőségű érdekes elbe­szélése. ö, aki annyit harcolt a népszabadságért, annyi sokféle forra­dalmi tervnek volt tevékeny részese, melyekkel az elnyomott hazát óhajtották az osztrák zsarnokság alól felszabadítani, de akinek másrészt oly közelről volt alkalma megismerni az uralkodók és diplomaták boszorkány-konyháját: a nemzet és királya kibékülésé­ben s e kettő benső egyetértésében az ország békés fejlődésének, jobb jövőjének biztos zálogját látta. Amikor a kiegyezés után haza érkezett, a szélsőbaloldal hívei fáklyásmenettel jöttek a szállása elé és szónokuk harsány hangon tudatta vele, hogy a „magyar nemzet“ mit üzen III. Napóleonnak, meg az olaszoknak. A nagy tömeg pedig izzó lelkesedéssel éne­kelte azt a nótát, amit a 60-as évek elején — amikor sok félre­

Next

/
Oldalképek
Tartalom