Kovács Zita (szerk.): A Türr István Múzeum kincsei. A bajai múzeum 20. század képzőművészeti gyűjteménye (Baja, 2002)
a Művészház alapítójának, művészeti igazgatójának veje lett. Oltványi és apósa, Rózsa Miklós kapcsolata meghatározó érvényű volt: Rózsa Miklós atyai barátsággal a képzőművészet felé fordította Oltványi érdeklődését. Bevezette őt a maga köreibe, művészbarátai közé. Oltványi eleinte megfigyelője, majd résztvevője lett a beszélgetéseknek, kezdetben csodálója, majd értő gyűjtője a műalkotásoknak. Nyolc esztendővel később pedig megírja első írását a művészetről: egy tanulmányt az akkor induló Új Szín című folyóirat első számában Egry József festészetéről. Ekkor, 1931-ben kezdődött Oltványi közel három évtizedet átívelő művészeti írói pályája. A publikációk, kritikák, értekezések, esszék, polémiák írása közben mindig arra törekedett, hogy egyre pontosabban fogalmazza meg a maga állítását, ha tetszik, definícióját a magyar képzőművészet mibenlétéről, melyet a legtömörebben 1940-ben, a Jelenkorban, az Iványi Grünwald Béla festészetéről írva foglalt össze: „Az újra föllángolt nacionalizmusok mai korában minden nemzet szorgosan kutatja azokat a jegyeket, melyek különálló és sajátos nemzeti jellemét teszik. Iványi Grünwald képein ezek a jegyek olyan szembeötlők, hogy azokat a nyugat-európai szemnek is fel kell ismernie. Nemzeti sajátosságaink: a szín mindé - nekfelett való uralkodó szerepe a forma fölött, az érzékletességet lágyan kendőző érzelmesség, a természethez való hűséges simulás, a képzeletnek a szerkesztés szigorú logikája felett való uralma, a festői harmóniák lírája, ezek a magyar stílusbeli sajátosságok..." Művészeti gondolkodásának alakulására apósán, Rózsa Miklóson kívül Réti István volt nagy hatással. Kezdetben Rózsa Miklós szakmai tapasztalata volt a biztosíték számára, hogy nem téved el a kortárs művészet bizonytalan területein. Mert eleinte Oltványi kevésbé volt újat kutató, kockáztató típus (mint Rózsa), fiatal kora ellenére (vagy talán éppen e miatt) is inkább az ismert értékek, a már visszaigazolt kvalitások vonzották. Később vált Oltványi céljává a felfedezésszerűen új értékek felkutatása s e mellett a már ismert művészeti értékek bemutatása, népszerűsítése. „Oltványi művészeti írói magatartása, fölkészültsége, a jól tájékozott értelmiségi attitűdje nyomon kísérhető az írásaiban. S általánosan elmondható az is, hogy a sokat olvasó, művelt, több nyelven olvasó-író polgár alapmagatartása meghatározónak látszik. A művészetet ünnepnek, a lélek ünnepének tartja, a pihenés széppé, harmonikussá tételére a legalkalmasabb eszköznek. Olyannak, ami a hétköznapi hajszoltságból kiemeli az embert. A mire való a művészet kérdésére Oltványi válasza: »amit a művészettől elvárhatsz: az élet szebbik mását«" - írta 1991-ben a neves Oltványi-kutató, Sümegi György. Természetesen Oltványi érdeklődésének is megvoltak a határai. Figyelmének középpontjában elsősorban a Gresham-asztal, a Szinyei Társaság, a KÚT (Képzőművészek Új Társasága) és az École de Paris vezető művészei álltak. Az 1930-as évek második felében ez a fajta értékítélet, esztétikai meggyőződés erősen különbözött a hivatalos irányzatoktól: a kormány ugyanis a műcsarnoki festészetet és a római iskola tagjainak munkásságát támogatta. Oltványi a római iskola kizárólagosságra törekvő magatartását ugyanúgy elutasította, mint a német művészeti befolyást. 8
