Solymos Ede: Élet a Dunán. A halászok, vízen járók élete Baján és környékén. A Türr István Múzeum Élet a Dunán című kiállításának vezetője - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 29. (Baja, 2004)
A Duna szabályozásának előrehaladtáig minden tavasszal és ősszel a Fekete-tengerből tömegesen vándoroltak fel a tokfélék, melyek közül legjelentősebb a viza (Huso huso) volt. Fogására a XVIII. századig erős gerendákból épült rekeszt használtak. A kerítőháló mintájára vékony kötélből kötöttek vizahálót, de tűhegyes, csalétek nélküli lebegő horoggal is fogták, mely a mellette elúszó viza testébe akadt. A vizet a bennük fogható halak értéke szerint rangsorolták. Az elsőrangú vizek egy része független maradhatott a parti birtoktól, más részét a birtokos „tilalmassá" tette jobbágyai számára, itt csak az ő szerszámaival és robotban halászhattak, vagy bérbe adta, főleg céhes halászoknak. A másodrangú vizeket a jobbágyok halászhatták „résziből”. A harmadrangú vizek halászatából részt nem kellett adni, legfeljebb böjti napokon „ebédhalat”. A vizafogó helyek a középkorban királyi adományok voltak, a zsákmány az uraságot illette. A XIV század közepére a halászati jog a parti birtok részévé vált. Vidékünkön a török hódoltság után a kalocsai érseki uradalom volt a legnagyobb birtokos a Dunán. Az I 700-as években a vizahalászatot komáromi, majd győri halászok, a tavakat a közeli falvak bérelték. A XIX. században pesti, budai, tolnai és bajai halászok „árendáltak”. A zsákmány egy részét szolgáltatták be. Még a XX. század elején is a bérlők évi két mázsa vizát adtak az érseki konyhára. A jegelt vagy sózott viza Bécs, Graz, sőt Párizs piacaira is eljutott. A vaskapui erőmű megépítése után már csak véletlenül kerülhet viza vidékünkre. VlZAFOGÁS I 746-BAN a kalocsai érseki uradalom tanyáin (mai mázsára átszámítva) Szénégető tanya Várszegi tanya Dokomlás Rezét Erősházi tanya Imsós tavaszi őszi 9,0 q 39,0 q 3.6 q 21,0 q 26.0 q I 7,0 q 36.0 q 4.7 q 9.6 q 2,7 q 15,3 q 25,2 q Összesen: 99,5 q + 109,6 q = 209,1 q 7
