Solymos Ede: Ki volt Jelky András? - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 25. (Baja, 1983)
Ennek a szokásnak az eredete a következő: Ősidőkkel ezelőtt a királyi feleségek olyan sok lázadást szítottak, hogy természetes halállal alig halt meg király; ezért egy rendelettel megszabták, hogy a jövőben a királyok nem vehetnek maguk mellé mást feleségnek, csak aki elkötelezi magát ünnepélyes szerződésben, hogy a király halála után ő is meg akar halni. Ettől az időtől fogva egy király sem halt meg erőszakos halállal, mert ezeknek a feleségeknek semmi sem volt fontosabb, mint a király életét a legmagasabb korig meghosszabbítani. Ezt a szomorú látványosságot, melyen Jelky résztvett, ünnepélyes pompával hajtották végre; mert rögtön a király halála után hatalmas tömeg gyűlt össze az egész országból a fővárosba, a királyi feleségek hozzátartozói is megjelentek. A megjelölt napon ezek az arannyal és ékkövekkel díszített asszonyok hosszú sorban meneteltek a templom felé; mindegyik mellett két pogány pap ment, egyik egy tőrt, a másik egy fehér galambot vitt a kezében. Amikor a megjelölt helyre értek, búcsút vettek rokonaiktól, és emlékül kiosztották köztük az ékszereket. Majd mindegyik elvette a pogány paptól a fehér galambot, és ezekkel a szavakkal röpítette a levegőbe: „Mint ahogy ez a galamb a szabad levegőbe elrepül, úgy vágyom én is a királyhoz, férjemhez repülni”. Miután ezek a szavak elhangzottak, a másik pogány pap a tőrt annak az asszonynak a szivébe döfte, akit kísért; miután ezen a módon mindegyikből elszállt a lélek, a testeket máglyára rakták és elégették. Ezek a szerencsés körülmények, melyekben Jelky most élt, néha kellemetlenségekkel szakadtak meg, amiknek az emberi élet mindenkor ki van téve; mert feleségét, akitől két még élő leánya született, a halál 1772-ben elszakította tőle. Ez a seb még be sem gyógyult, amikor 1775. december 28-án legnagyobb jótevőjének, a helytartónak halála szivén újabb sebet ütött. Ettől az időtől kezdve Jelky olyan szomorúságba esett, és testi ereje is annyira legyengült, hogy felépülésében mindenki kételkedett. Mindemellett megmozdult benne a vágyódó követelés, hogy ilyen hosszú idő után hazáját és rokonait mégegyszer láthassa. Leányai és barátai észrevették vágyódását, és azt tanácsolták, tegyen eleget vágyának, és induljon él a hosszú útra. Jelky ezután rendbehozta dolgait, leányait a szomszédok gondjaira bízta, és azzal a két mórral, akiket Pagousból magával hozott, és háláiból a házában tartott, egy Gokendorf nevű holland hajón 1776. október 25-én elvitorlázott Batáviából, mellyel ugyanazon év karácsony havának 31-ik napján a Jóreménység Fokára ért, ahol úgy ő, mint a két mór súlyos betegségbe esett, amelyben a két mór 16
