Nagy István művészete. Az 1973. október 18-án Baján megtartott tudományos tanácskozás előadásai - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 23. (Baja, 1975)

Pogány Ö. Gábor: Nagy István példája

vúság. A gazdaságosság, modorának legszembetűnőbb tulajdonsága, nem a mesterségbeli tehetetlenségből, vagy a formai szorongásból folyt, hanem félreérthetetlenül a mondanivalóiból, a szűkös, kissé korlátozott társadalmi körből, a magyar föld és a magyar nép nincstelenjeinek világából. Amely világ bármilyen meszszi statisztikai távlatokat is rejtett magában, tartalmát számba véve meglehetősen zárt, mozgásában merev, elemeiben igénytelen volt. Ezek között az összenyomott -határok között azonban meghittebben mozoghatott a művész, az egész területet birtokba tudta venni, otthonosan vizsgálgatta tüneteit. Nem került sor a felelőtlenkedésre, vagy a bizonytalankodásra, az ismeretlen együtthatókat nem kellett merész rögtönzésekkel, esetleges ráhibázásokkal behelyettesíteni. Tulajdonképpen csak állást kellett foglalni a tömegek kis ügyeiben, a hétköznapok apró-cseprő vitáiban, a dolgozók panaszainak mérlegelésekor.

S mégis, a tárgyi és formai ökonómia mellett a meggyőződés lendülete egyáltalában nem hiányzott. Nagy István tárgyköre talán nem volt változatos és sokirányú, motívumai nem a korlátlan képzelet szabad vadászterületéről valók, de képeinek belső értéke, önmagában indokolt harmóniája annál egyetemesebbnek, szerteágazóbbnak mondható. A feldolgozás módjában jelentkező fegyelem egyáltalában nem mond ellen annak, hogy hangulatilag letagadhatatlan feszültségeket, sokszor vészes indulatokat hordozott egész életműve. De ezt nem a polgári értelemben vett rikító villámlásokkal, harsogó foltokkal érte el, hanem mélyen izzó tónusokkal, sötétbevesző fénycsúcsokkal, szenvedélyes elhallgatásokkal, fűtött atmoszférával. A legköznapibb megoldásában is van némi balladai vonás, esetleg messzi országrészek üzenete, de sokkal inkább a szegénység kifejeződése. A pontos alkotómunka mögött nagyfokú társadalmi elégedetlenség lappang, ami viszont egyik művéből se tagadható le. Nyilvánvaló, hogy a festői tartózkodás végül is éppen fojtottsága miatt alkalmas a leláncolt indulatok érzékeltetésére. Ugyancsak Lyka Károly írta, hogy Nagy István anyjának a portréja „olyan, mint egy tölgyfából bárddal kihasított bálvány”. A költői hasonlat mögött intuitiv meghatározás található, mesterünk parázsló érzékenységét tárja fel.

Legyünk bátrak kimondani, hogy ennek az érzékenységnek világnézeti vonatkozásai is vannak. A kisméretű, feszesre komponált festmények mögött robbanásra kész zaklatottság dohog. Alkotásai sokkal befejezettebbek, megkonstruáltabbak, semhogy személyi gátlásokat, lelki sérültségeket íeltételezhetnők létrejöttükkel

10