Nagy István művészete. Az 1973. október 18-án Baján megtartott tudományos tanácskozás előadásai - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 23. (Baja, 1975)

Pogány Ö. Gábor: Nagy István példája

kapcsolatban. Elvitathatatlan, hogy az úgynevezett kisemberek gondjainak, kiszolgáltatottságuk türhetetlenségének megnyilatkozása ropogtatja meg az esztétikai rend eresztékeit még legkisebb vázlatában is.

Láttuk már a tökéletes forma, klasszikus külalak mögött a kavargó lázongást Juhász Gyula verseiben. A sors és végzet véletlen egybeesése hátborzongató eseteket statuál, Nagy István — betegen, reszketegen — akkor halt meg, mikor Juhász Gyula öngyilkos lett. Mert ha hasonlíthat egyáltalán két különböző művészeti ág termése egymáshoz, a Nagy István pikturája, a Juhász Gyula költészete közeli rokon. És sorsuk ... a vidéki hányattatás, az anyagi szűkösség, a kortársi értetlenség, a szellemi elmagányosodás sírnivalóan analóg.

Pályájuk mostohasága, keserves végkifejlete se tett kárt nemesveretű művészetükben, műveik kifejező erejében, tartalmuk tisztaságában. Mindketten felkészülten, reményteljesen indultak, a századelő legmagasabb szakmai színvonalán mozgó műveltséggel, alkották meg fiatalkori dolgaikat. Nagy Istvánt erdélyi szülőföldjének és népének világa ihlette munkára, Juhász Gyula Nagyváradon a holnaposokkal, a nyugatosokkal fogott bele irodalmunk megújításába, a költészet társadalmi rendeltetésének ellátásába. S a forradalmi fellendülés megtorpanása, a 19-es bukás után szabatosan megformált, lényegre törő, feszesre fogott művek hosszú sorában tántoríthatatlan meggyőződéssel nyilatkoztak eszményeikről, a népnek kijáró tiszteletről, a szegények igazáról, a megcsúfolt haza felszabadításáról, a gyengédségre vágyakozók megvigasztaltatásáról. Nagy István is mintha festői, grafikai szonettekbe, nyolctizenkét soros költeményekbe sűrítette volna élményeit, semmi feleslegest nem tűrt képeiben, portrét portré után, hegyet-völgyet faluvége után jegyzett fel, híven, szűkszavúan, megkomponáltan, készségesen, de mindig úgy, hogy a jelentéktelennek vélhető motívumokból is messzi összefüggések tárultak fel, kisméretű rajzai, festményei is monumentálissá nőttek. Mert végül is munkálkodása egészében megtalálható századunk első harmadának Magyarországa, a vidék és lakói remekmívű szociográfiája, a népi irodalom képzőművészeti megfelelője, olyan felmérése mezővárosnak, falunak tanyának, szilaj pásztorkodásnak, méla léleknek, melyben a sokmilliós magyar nincstelenség, vásározó parasztság csendes szavú, ellenállhatatlanul érvelő szószólót kapott.

Nagy István teljesen elszemélytelenedve, szinte elvi síkon, háttérben a falvak szegényeinek hangtalan, de hatalmas forradalmá-11