Kőhegyi Mihály - Solymosné Göldner Mária: Madaras története az őskortól az újratelepítés befejezéséig, 1810 - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 22. (Baja, 1973)
A falu betelepítése
zője, Kovács József Bács megye nyugalmazott alispánja) elkülönítették a testvérek részeit. Az egyességet írásba foglalták. „A szóban forgó Madaras birtoknak a fele, éspedig az, mely északra fekszik, az igen tiszteletreméltó Anna úrnőnek, született Bernyákovics bárónőnek élete végéig birtokában marad. A másik, dél felé eső részt, a négy testvér közös megegyezése alapján négy egyenlő részre osztottuk úgy, hogy a Katymár kamarai birtoktól nyugatra eső rész Istvánnak, ezzel szomszédos rész Józsefnek, ezzel határos rész Jánosnak, végül a negyedik rész Péternek jusson ettől az időtől kezdve, az osztozkodó felek közös megegyezése alapján. Először: Mivel a dűlők, helyzetüket tekintve, nyomásokra (calcatura) tovább nem oszthatók, úgy határoztunk, hogy a földmérő minden dűlőt vegyen fel a földmérésbe. Az elsőt az említett özvegy részére jelölje ki, a másik részt pedig a négy osztozkodó testvérnek egyenlő részekre. A testvérek részét abban a sorrendben és egymásutánban osszák szét szántókra, ahogyan fent meghatározták, semmiképpen sem máshogyan. Másodszor : A birtok egész területén fellelhető nádasokat ugyanez a földmérő — kellő időben — egyik felét az özvegynek, másik felét pedig a négy osztozkodó testvér számára fogja kimérni és a térképre feljegyezni. Az közös használatú. Harmadszor: A sós tavakat az osztozkodó urak megártották. Kijelentik, hogy a baromcsordák és aprójószág részére az azokhoz történő oda jutás és pihenés céljából a tavak mellett néhány hold földet szabadon hagynak. Negyedszer: A megnevezett Madaras birtokon megfelelő időben közös befektetéssel, közös használatra és haszonra malmot létesítenek. Ötödször: A halászat élvezetének jogát is közösnek mondják ki. Kelt Borsódon, 1786. október 12-én. A felosztás azonban hiába történt meg, mert életbe sohase lépett. A fenti okmány kelte után alig két héttel a bíróságnak bemutatták Latinovics Péter 1780. május 5-én kelt végrendeletét, melynek 3. pontja világosan kiköti, hogy ,,az örökösök..., és pedig István, János, József és Péter testvérek, még atyjuk halála után se osszák fel egymás között Madaras pusztát, vagy annak felosztásához hozzá ne járuljanak. Ha pedig valamelyikük a közös birtoklást nem akarná elfogadni, vagy felosztásra törekednék, zárják ki az örökségből.” 34