Kőhegyi Mihály - Solymosné Göldner Mária: Madaras története az őskortól az újratelepítés befejezéséig, 1810 - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 22. (Baja, 1973)
A falu betelepítése
Igaz ugyan, hogy az özvegy és a testvérek „az elhamarkodott rendelkezés” betartását a „megváltozott idők körülményeire tekintve” lehetetlennek tartják, de a végrendelet egyértelmű kikötését nem tehették hatálytalanná. Áthidaló megoldásként csupán abba egyeztek bele a választott bírák, hogy egy évig maradjon széttagoltan a birtok. „Az év letelte után azonban a közös osztozkodást! urak úgy egyesítik, hogy az egész és teljes Madaras puszta benépesítessék, a betelepített birtokot pedig az atyai végrendelet kikötésének megfelelően együttesen kezelik és kormányozzák. A jövedelmet, vagyis a földesúri és regálé járadékokat is a lefektetett felosztás alapján egyenlő részben időről időre az osztozkodó urak egymás között felosztják és kiosztják.” Az oklevél 1786. október 29- én kelt Borsódon.141 Madaras tehát végső soron Latinovics Péter bölcs előrelátásának köszönheti újratelepülését. Ha ő nem tiltotta volna meg a testvéreknek a terület felosztását, úgy ma négy, lélekszámban jóval kisebb falucska állana a területen, ha egyáltalán sor került volna a benépesítésre. A testvérek komolyan vették a telepítést, hiszen saját érdekükről volt szó. Nem várták meg az év leteltét, hanem 1787. június 11-én szerződést kötöttek Szalay Istvánnal, aki kötelezte magát, hogy Madaras praediumban a telepeseknek kiosztja a telkeket és a munkát még az évben befejezi. A kiosztás Quits Antal földmérő (geometra) úr utasítása alapján történt. A Latinovics testvérek minden egyes kiosztott telepes telek után 2 forint 30 krajcárt, a határban lévő sess.io után 1 forintot kötelesek fizetni. A felméréshez szükséges embereket ugyancsak ők tartoznak kiállítani. Élelmezéséről Szalay István maga gondoskodott. Ugyancsak az ő dolga volt az Urbárium 4 példányban történő összeállítása, valamint a térkép elkészítése és kiigazítás alá vetése.142 Feltűnő, hogy a szerződés nem említi a testvérek anyját, Bernyákovics Annát. Nyilvánvalóan ura végakaratához ő ragaszkodott leghívebben és a maga részét továbbra is meghagyta Borsód kezelésében. Még jobbágyokat sem óhajtott erre a területre telepíteni. Ezért van, hogy a mai községtől északra és északnyugatra eső határrészben egészen az 1950-es évekig számos madarasinak volt földje, de az már borsodi határ volt. A katymáriak területe pedig szinte a falu nyugati széléig (a keresztig) nyúlott. Ezt a területet azonban ők is Borsódtól szerezték meg 1928-ban. A felosztás folytán a madarasiak saját határa inkább Bajmok felé nyúlott el meszszebbre. 3* 35
