Bernshütz Sándor - Kőhegyi Mihály: Névadási szokások Észak-Bácskában az 1960-as években - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 20. (Baja, 1972)

Névadási szokások Észak-Bácskában az 1960-as években

1959

1962

1966

1970

Lányok száma

635

477

525

476

Fiúk száma

695

517

497

530

Összesen :

1330

994

1022

1006

Aránylag kis névanyag ez, de egy földrajzilag, néprajzilag, etnikailag körülhatárolható nyelvi egység teljes anyaga.

A névadási terület főbb földrajzi, történeti és népro.jzi adatai

Területünket nyugatról a Duna, délről a Dunába ömlő Kígyóspatak határolja. Keleten a legnyitottabb. Itt Mélykút—Jánoshalma— Hajós vonalában szab természetes határt a területünkre jellemző lösz és a Duna-Tisza köze középső részét borító homok találkozása. Észak-Északkeleten a Duna árteréhez tartozó Örjeg zárja Észak- Bácska vidékét. A Telecskai-dombok északi nyúlványait jelentő agyagos, kötött talaj földművelésre kiválóan alkalmas. Nem hiába kapta már régebbtől fogva a „Kincses Bácska” elnevezést.

A meglevő földrajzi egységgel szemben jóval bonyolultabb a vizsgált terület etnikai képe. A török uralom után szinte lakatlanul álló Dél-Magyarország betelepítése elsőrendű feladata volt a bécsi kormánynak A XVII. század végén magyar területre menekült bunyevácok és sokácok egy része itt állapodott meg. Az 1715-ös és 1720-as összeírás listáiban ezért szerepel egyes községekben (Bácsalmás, Bácsbokod, Bácsborsod, Bátmonostor, Dávod, Felsőszentiván, Gara, Hercegszántó, Katymár, Mátételke, Nagybaracska, Nemesnádudvar, Vaskút) szinte kizárólag délszláv nevű lakosság. Érsekcsanád, Sükösd és Szeremle magyarjai bizonyára azért maradtak meg, mert a török, tatár, magyar portyák elől a Duna mocsaraiba húzódtak meg ideiglenesen. A XVIII. század közepe táján erőteljes német (Bácskában is használatos szóval: sváb) telepítés indult meg. Elsőként Csátalja népesül be, de Gara, Katymár, Hajós, Nemesnádudvar, Bácsalmás, Kunbaja, Bácsbokod, Madaras is kap belőlük lakókat. Ez a folyamat a XVIII. század végére befejeződik, bár átszivárgások, egyéni tovább-telepedések még ezután is előfordulnak. Magyarok viszonylag kevesen érkeznek területünkre. Dávodra 1762 nyarán Felső-Magyarországból, Nagybaracskára a baranyai Szekcsőről, Bátmonostorra több, de ismeretlen helyről kerülnek magyar telepesek. E nemzetiségi viszonyok — kisebb eltolódásokkal — egészen a II. világháborúig azonosak maradtak. Ekkor azonban a német lakosság jó részét kitelepítették. Helyükbe bukovinai székelyeket (Gara) és tisztántúli (Békés, Csongrád m.) magyarokat hoztak.

5