Koszta István - Kőhegyi Mihály: Kivonatok a bajai ferences zárda háztörténetéből 1694-1840 - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 19. (Baja, 1972)

A Mészáros-féle munka, ugyancsak 1694-el kezdődik, deő jóval messzebb ér: az 1840-es évvel zár. Kivonata lila szalaggal, sűrűn gépelt 21 oldalból áll, ugyanolyan nagyságú (34x21 cm) színű és minőségű papiron, mint a Borsayé. Mészáros nem ragaszkodik mereven az eredeti beosztáshoz, a kibekezdéseket sem nagyon tartja tiszteletben. Ahol az a tartalmat nem érinti, összeír, tömörít.

A több mint kétszáz esztendős szöveg böngészése, tisztázása, egyiküknek sem volt könnyű. Éppen emiatt helyenként mindkettőjüknél érezhető a bizonytalanság, keresés, találgatás, de tartalmában mindkettő egy. Borsay részletesebb, Mészáros otthonosabb a latinban.

Értesülésem szerint ezekből a kivonatokból magyarra eddig nem fordított senki. Borsay kivonatában látható ugyan a Tátin szöveg között 1700/1701-ből két rövid mondatocska, amit nem latinul írt, hanem — talán éppen könnyűsége miatt — mindjárt magyarra fordított. (E szöveg Szigeti Illés és Sokcsevics Mihály laikus noviciusok beöltöztetését említi meg.)

Adatokat kerestem, magam sem akartam ebből fordítani és hogy mégis csak fordítottam, az a bajai múzeum munkatársainak köszönhető, akik arra buzdítottak, hogy ha már a kezemben van, legalább az egyiket fordítsam le magyarra. Bár összehasonlíthatatlanul több időt, munkát igényel valami átültetése, mint egy sima átolvasás, 1958-ban mégis elkészítettem a nyers fordítást. Ez év tavaszán, mikor szóbakerült, hogy jó lenne e szöveget közkinccsé tenni, nem kis fáradsággal, újólag átdolgoztam első fordításomat, érvényre juttatva benne dr. Aszalós Imre és dr. M. Kiss Pál barátaim javaslatait, akik voltak szívesek azt átolvasni.

Alapszövegem zömét a Mészáros-féle kivonat képezi, alig valamicske kihagyással, mindössze egy egészen kicsiny szövegpótlást alkalmaztam a Borsayéból, hálám és nagyrabecsülésem zálogául.

Az évszámoknál — forma szempontjából — sem Borsayt, sem Mészárost nem követtem, hanem a gyakorlatiasság elvét érvényesítve, kihangsúlyozottan a sor elejére helyeztem azokat, de nem utólag kronológizálva, hanem úgy, ahogy az az eredetiben egymást követte ési amiről őszintén így vallott az akkori krónikás: Sequentia quidem jam dudum improtocollari debuissent, vel etiam in principio hujus libri, sed quia negligentia fors et ignorantia laborabant, excusandi sunt.

A helységnevek az eredeti szövegben mindig latinul, vagy délszlávul vannak jelölve, amit csak tudtam és lehetett, azt a magyar megfelelőjével adtam vissza.

4