Solymos Ede: Bajaszentistváni téglásélet. Baja környéki erdővágók - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 13. (Baja, 1965)

szénport, az is kiég. Mivel itt nagyobb hő fejlődik, a kemence közepére ajánlatos szénpor nélküli téglát is tenni, nehogy öszszesüljön a közepe.

Az állandó jellegű téglaházaknál stokk-kemencék vagy körkemencék vannak. 'A stokk-kemence téglából van építve, hasonló alakú, mint a tábori, de állandó jellegű. A nagyobb üzemek, gyárak körkemencét használnak. Ez alaprajzban nagy elipszis, oldalán szantér ajtók, ahol à téglát be- és kihordják. A ring tengelyében egy belső fal van, ennek közepén csatorna, mely a kívül épített kéménnyel áll összeköttetésben, s harangok által az egyes kamrákkal biztosítja a huzatot. A kemence külső fala 2 m vastag, de tulajdonképpen csak két sor tégla, földdel kitöltve, hogy megfelelő szigetelést adjon. A két ajtó közötti részen a tetőn kapszlik, vasfedővel záródó lyukak vannak. A ringben nem olyan sűrűn rakják a téglát, mint a táborban, hanem élére állított lábakra egy sort keresztbe, megint lábak, megint keresztbe a kapszlik alatt, hogy onnét szenet lehessen beszórni. Két kapszli között már sűrűn van. A szantérajtóknál nagy papírt helyeznek két tégla sor közé föggőlegesen sublernek, ami a huzatot zárja le. Begyújtáskor konyhát hagynak, ahol hasábfákkal olyan tüzet csinálnak, hogy a téglát és a beszórt szenet átizzítja. Ha a 10—20 sor tűzhosszt eléri, akkor már tovább megy a tűz, a konyhát lezárják. A tégla a fenékről kezd tüzesedni, és felfelé halad. Ha négy-öt kamra hosszan elnyúlt, alul kinyitják a huzatlyukat, megy be a fenékhűlés és nyomja felfelé a tüzet. Hátul már hűl a tégla, sőt lehet kihordani. Közben a már említett harangok felemelésével húzzák előre a tüzet. A nagy körkemencéknek az az előnye, hogy egyik végén berakják, a másikon kihordják, közben pedig ég. A huzatlyukak és a harangok nyitogatásával tudják szabályozni a tűz sebességét és erejét.

Az égetés menetének ezer fortélya van. A föld és a tüzelő minőségétől függően más és más tűz kell. Az égető gyakorlatától, érzésétől függ, hogy miként tudja szabályozni, és milyen minőségű téglát tud égetni. A legkeményebb, csengő hangú téglát nevezték flaszternak, ezt járdához használták. Azután következett az elsőosztályú, szép formás, csengőhangú tégla, ezt követte a kocsivasas, a tűzben meghajlott, deformálódott, de nagyon kemény, ezért alapozáshoz keresték. A másodosztályú már gyengéb volt, harmadosztályú csak tábori kemencénél fordult elő. Az erős tüztől összesült kemény, formátlan téglatöm-23