Solymos Ede: Jelky András a hiteles adatok fényénél - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 1. (Baja, 1957)

„Másnap ennek az indusnak a leánya, egy körülbelül tizenhat éves hajadon, odament a börtön elé, sokáig nézte ott Jelkyt s úgy látszott, hogy nagyon megilletődik sorsán. Végül jelbeszéddel tudtára adta, hogy nemsokára feldarabolják és felfalják. Jelky térdre esett és kérte, hogy segítsen rajta. A kis hajadon értésül adta neki, hogy megteszi, amire kéri, ha jó szándékát viszontszolgálataival hálálja meg — és Jelky örök szerelmét és háláját ajánlotta fel neki.”

„A kilencedik napon a kis fekete nő újra meglátogatta, vigasztaló szókat mondott neki és megígérte, hogy mihamarább segít rajta. Éjfélkor látta Jelky, hogy börtönének ajtaja hirtelen kinyílik, hogy a kis hajadon két indussal belép hozzá, kézenfogja, egy keskeny erdei úton egy folyóvízhez vezeti, ott egy már készen álló kis hajóra szálltak és a két indussal együtt, akik az evezőt fogták, elindultak lefelé. Már jó messze jártak s nem voltak messze a tengertől, mikor egy nagy mocsárhoz értek, félrekanyarodtak benne, átkeltek rajta és végül sekélyes vízre jutottak. Jelky és a kis hajadon átgázolt a vizen, a két fekete pedig maga után húzta a ladikot, aztán újra felegyenesítette az útjok során legázolt nádat, hogy eltüntesse így szökésük nyomát.”

„Végre egy puszta és magányos földre érkeztek el, ott aztán minden emberi társaságtól távol, tizenhárom teljes hónapig éltek. Bozótból összerótt kis kunyhó volt a lakóhelyük s a két indus, aki társuk volt szökésükben, ott is hűségesen szolgálta őket. Kókuszdió, úgynevezett paradicsomfüge, hal, rák és teknősbéka volt a táplálékuk. Jelky egész idő alatt kedélybetegség rabja volt s a baj végül testét is legyöngítette. Ámde a hű leány tőle telhetőén vigasztalgatta. Mikor jókedvűnek látta, kacagott, mikor szomorúnak, akkor sírt. Végül ottlétük tizenharmadik hónapjában ő halt meg oly betegségben, melyben sem Jelky, sem a két indus nem segíthetett rajta. A feketék nem győzték vigasztalni Jelkyt s megkérdezték tőle, ne főzzenek-e számára ennivalót az elhúnytnak teteméből, de Jelky esdve kérte őket, hogy tegyenek le arról a gondolatról, aztán eltemette a halottat.”

„Az indusok pedig továbbra is épp úgy szolgálták őt, mint addig. De Jelky elhatározta magában, hogy elhagyja a sivatagot és epedve várta valamely hajó érkezését, ötödik napra meg is pillantott egy kínai hajót, mely Ternute szigetéről Batávia felé

9