Szakál Aurél (szerk.): Nagybányai művészportrék - Thorma János Múzeum könyvei 43. (Kiskunhalas, 2018)
Sándor, Nyilasy Sándor. Éjszakákba nyúló vitáik, beszélgetéseik témái természetesen a festészet és annak megújítása volt. A művészcsoport egységét, baráti együttműködését, egymás iránti önzetlen segítőkészségét, valamint művészi céljaik azonosságát több tényező határozta meg. Többségük a magyar vidéki középréteghez tartoztak, hasonló neveltetést kaptak, amely a magyar nemzeti értékeken alapult. Azonosak voltak erkölcsi normáik, valamint az emberi és a szociális jelenségekhez való viszonyuk. Festészeti tanulmányaik útja sem tért el, sokszor együtt, ugyanannál a mesternél sajátították el a művészi látásmódot és a technikai tudást. Arra törekedtek, hogy a festészetük megfeleljen a kor követelményeinek, figyelmük a műtermi munkáról átterelődött a szabadban való plein air ábrázolásmódra. Fontosnak tartották a nagybányai tiszta levegő, a napfény és a színek művészi megragadását, amely a természet mélyreható tanulmányozásából indult ki. A szerzett benyomásokat összekapcsolva a belső képalkotással az ember és a természet egységét igyekeztek bemutatni saját egyéni érzéseik segítségével. Így sok esetben a naturalizmus mellett a realizmus, a szimbolizmus, sőt a szecesszió elemeit is beépítették alkotásaikba. Nem megrendelésre dolgoztak, a „Nagy Művet” szerették volna megvalósítani, ami méreteiben is grandiózus. Képeik témáit a környező természet, a város és az itt élő emberek életének jellemző eseményei adták, ritka kivételnek számított a portrémegrendelés. „Hogy képeinkkel pénzt is lehetne, sőt kellene keresni, még álmainkban sem jutott eszünkbe. Hisz az már magában is jutalom volt a sorstól, hogy festhettünk.”5 A megélhetést főleg az állami vásárlások, díjak, ösztöndíjak jelentették, műkereskedelem nemigen létezett. A művészek sok közös tulajdonsága mellett azért eltérőek is akadtak. Nagyon vigyáztak művészi egyéniségükre, eredetiségükre, egymás másolása megengedhetetlen volt számukra. Közismert, hogy csak kész műveiket mutatták meg egymásnak. Ferenczy Valér írja édesapjáról a Hegyibeszéd című festményével kapcsolatban: „íme, legszebb példája annak, hogy a nagy művésznél miként asszimilálódnak, fejlődnek és rendeződnek bele egyéniségébe a látottak, a kortársak műveiből kapott hatások. Hatás, befolyás minden művészt, minden alkotót ér (...) a kapott fegyverekből egyéni vértezetet kovácsol magának.”6 Csók István gondolata: „Legyek jó vagy rossz, de eredeti.”7 Thorma János szerint: „Még mindig újra meg kell találnom a festés alkalmas módját, amivel minden képet kü- lön-külön meg kell csinálni. Nem vagyok olyan szerencsés, mint a legmodernebb piktorok, akik a mai stílusban összevágják gond nélkül a képeiket.”8 1897-ben Thorma még megalkotta a Békesség veletek! című kompozícióját, amelyen emléket állított Krisztus alakjában vezérüknek, Hollósynak, aki azonban a következő években fokozatosan elveszítette vezető szerepét, magán- és művészi élete válságba került. Folytatta tanítványaival a bohém életet, amelyben festőtársai már csak ritkán vettek részt, ennek következtében eltávolodott tőlük. Ez a folyamat elkerülhetetlenül szakításhoz és Hollósy végleges távozásához vezetett 1901-ben. A fentiek okait többféleképpen magyarázták, értelmezték. Véleményem szerint egyszerű emberi és művészi gyengeségekre, gyarlóságokra vezethető vissza. Ezzel lezárult egy korszak, aminek jelentősége óriási. Diadalra vitt, megvalósított egy festészeti irányt, amely napjainkig érezteti hatását, ma is aktuális. A négy alapítótag, akik Nagybányán maradtak, létrehozták Európa egyik legmodernebb festőiskoláját, Nagybányai Szabad Festőiskola néven. 1897-ben Thorma János A művészeti nevelésről című munkájában kidolgozta ennek alapelveit, működését, mely a telep művészeti programjává vált. Réti rendszerezése után publikálták 1898 végén, a Nagybánya és Vidéke újság karácsonyi mellékletében. A szabadiskola ingyenes, a diákok szabadon vá
