Szakál Aurél (szerk.): Nagybányai művészportrék - Thorma János Múzeum könyvei 43. (Kiskunhalas, 2018)
laszthatták tanáraikat, egy új művészeti látásmódra tanított, fontosnak tartva a befogadó közönség nevelését is. Az általa kidolgozott mintára szervezte át 1920-ban a Képzőművészeti Főiskola művészetpedagógiai programját Lyka Károly és Réti István. Az alapító tanárok felkészültségét és korszerű tanítási módszereik létjogosultságát mi bizonyítaná jobban, mint az tény, hogy a nagybányai festők közül kilencen is oktattak a főiskolán, évtizedekre meghatározva annak jellegét, szellemiségét. Az alkotói tevékenység Nagybányán is tovább folytatódott, egyre több festőművész érdeklődött iránta, kereste fel a telepet. Az itt művésszé érett alkotók maradtak vagy többször visszatértek, ezért a törvényes keretek közötti működés érdekében 1911-ben létrehozták a Nagybányai Festők Társaságát. Az 1902-től, illetve az 1918-tól a második világháborúig a városban alkotók képezték a második és a harmadik generáció törzsgárdáját. A nagybányai iskola és szellemisége hatására és példájára országszerte festőtelepek (pl. Szolnok, Kecskemét, Szentendre), csoportosulások (KÉVE, MIÉNK, Gresham-kör, Szinyei Merse Pál Társaság), magániskolák (Ferenczy Károly, Szablya-Frischauf Ferenc) jöttek létre. Csók szerint: „Föltétlenül Nagybánya készítette elő a talajt a későbbi művészi evolúciók számára. Ha Bánya nem töri meg a jeget, hiába jön a Mienk, a nyolcasokat még csak tudomásul sem veszik. Még Rippl-Rónai is (...) csak úgy érhetett el jelentősebb sikert, mert a nagybányaiak felszántották már az ugart.”9 A század első két évtizede a különböző stílusok, irányzatok, az „izmusok” kora volt. Sok fiatal ezek befolyása alá került, a modern felfogás számukra sokszor azt jelentette, hogy szinte naponta változtatták festészetüket, művészeti felfogásukban ingadozóak voltak. Ferenczy Valér szerint az új nemzedékek törekvéseire: „a ’modern’ szót legfeljebb idézőjelben lehet (...) használni, mert lényegében ez a szó nem jelent semmit, hacsak olyan értelemben nem, hogy a szóban forgó törekvések: „divatban vannak.”10 Mikola András véleménye: A művészet szabadságából ma a világ sok művészeti központjában szabadosság lett. Új ez a művészet, de nem több, mint a legújabb párizsi divat új női kalapja vagy szoknyája, mely abban a pillanatban, amint újabb divat jön, az utolsó lesz. Mert nincs utolsóbb, mint a tavalyi divat.”11 1906-ban jelent meg újra Nagybányán Czóbel Béla és ekkor mutatta be újabb festményeit, amelyekben a francia Fauves („Vadak”) kifejezési eszközeit használta. Ettől kezdve a nagybányai festészetben két irányzat volt jelen, a hagyományosak és a „neósok” - a plein air tradíciókkal szakító fiatalok akik nem adták fel teljesen a mestereiktől tanult értékeket, továbbfejlesztették a tanultakat, így nagybányaiak tudtak maradni. Boldizsár István szerint: „Magyar művész nem fordíthat hátat a nemzeti hagyománynak. Voltak nagy tehetségeink, akik megszédültek a külföldtől, életművük torzó maradt, ha időben nem fordultak vissza a szülőföldhöz.”12 A nagybányai vezetők természetesen nem örültek a „neósok” megjelenésének, veszélyeztetve érezték az addig elért eredményeket, miközben a művésztelep hírnevét - a beérkezett mesterek mellett - éppen a friss szemléletű fiatalok munkássága biztosította. 1915-ben Thorma egyedül maradt az alapítók közül Nagybányán. Átvette az iskola és a társaság vezetését. Erdély elcsatolása után is jó diplomáciai érzékkel sikerült fenntartani működésüket. 1927-ben betegsége miatt átadta a vezetést egykori tanítványainak, de tiszteletbeli elnöknek választották, és továbbra is a művésztelep fő támaszaként tekintettek rá. 1936-ban a román közigazgatás végleg megszüntette a társaságot és a független oktatást.
