Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 4. - Thorma János Múzeum könyvei 40. (Kiskunhalas, 2015)
Történelem - Kovács Nándor Erik: A könyvtárgyarapító Szilády Áron emlékezete az MTA Könyvtárában
HALASI MÚZEUM 4. Emlékkönyv a Thorma János Múzeum 140. évfordulójára 295 r A könyvtárgyarapító Szilády Áron emlékezete az MTA Könyvtárában Kovács Nándor Erik Ha a 19. században tevékenykedő tudós nagyjaink máig meghatározó életművét felelevenítjük, szellemi hagyatékuk mellett nem feledkezhetünk meg érdeklődésük, kutatásaik további emlékeiről: az általuk gyűjtött könyvekről, kéziratokról, amelyekkel nemcsak a hazai kulturális kincstárat gazdagították, de alkalmasint értékes forrásbázist szolgáltattak az utókor számára az általuk megkezdett munka folytatásához, kiszélesítéséhez. Közgyűjteményeink nagy része ma sokkal szegényebb lenne, ha az azokat gazdagító adományozók, hagyományozok közt nem akadt volna több olyan tudós, kutató, aki jelentős áldozatok, megismételhetetlen erőfeszítések árán hozott létre páratlanul értékes gyűjteményeket. E rövid összefoglalásban Szilády Áron (1837 - 1922) tudós lelkész közvetett és közvetlen könyvtárgyarapító szerepét elevenítjük fel, különös tekintettel az Akadémiai Könyvtárban1 őrzött keleti könyvekre és kéziratkincsre. A Kelet iránti érdeklődés Magyarországon szorosan kapcsolódik a magyar eredetkutatáshoz, s e sajátos körülményből adódóan hazánkban az orientalisztika egyes ágait nemzeti tudományként tartjuk számon. A rendkívül sokoldalú Szilády Áron irodalmi, lelkészi, politikai munkássága mellett a keletkutatás területén, közelebbről a turkológia épp akkor bontakozó világában is letette névjegyét. E területen született munkái közül kiemelendő, hogy elsőként értekezett egy addig alig ismert, a török-kor Magyarországára vonatkozóan azonban annál fontosabb forráscsoportról, a különféle összeírásokról, azaz a defterekről.2 Kiváló érzékét utóbb igazolta, hogy e tanulmányával egy olyan forrástípus jelentőségére hívta fel a figyelmet, amely azóta a turkológián belül a hódoltsági viszonyok kutatásában széleskörűen hasznosult. Turkológiái munkásságának másik, ugyancsak történeti vonatkozású eredménye volt, hogy Szilágyi Sándorral közösen megjelentették az alföldi városok hódoltság-kori iratanyagát.3 A Kelet iránti szerteágazó érdeklődésének, értő munkálkodásának további emlékei az Akadémiai Könyvtár Kézirattárában őrzött defterfordításai ,4 jegyzetei. Irodalmi tevékenységének a Kelethez kapcsolódó különleges mezsgyéjét jelentik kéziratban fennmaradt Háfiz- és Firdauszí-fordításai is.5 A Magyar Tudományos Akadémia levelező (1861), majd rendes (1876) tagjai közé fogadott Szilády a magyar tudós társadalom több jeles képviselőjével, köztük keletkutatókkal állt baráti kapcsolatban. Az egyetemi szintű magyar turkológia híres megalapítója Vámbéry Ármin (1832-1913), Szilády Áron, illetve a nyelvész Budenz József (1836- 1892) az 1860-as évektől kiterjedt levelezést folytattak egymással. Bizalmas kapcsolatukra jellemző, hogy egymást tréfásan keresztnevük török-muszlim névváltozatával emlegették (Budenz József = Juszuf, Szilády Áron = Harun, Vámbéry a Konstantinápolyban rá aggatott Resid néven szerepelt) Szilády Áron 1856-ban járt tanulmányúton Isztambulban. Mint írta, e vállalkozása során „.. .dicsőség, hírnév, hazáméval egybekapcsoltan ez buzdítom s éltetőm”.6 Itt ismerkedett meg s kötött barátságot az 1849-es Kossuth-emigráció egyik tagjával, a konstantinápolyi magyarok nem hivatalos ügyvédjeként is tevékenykedő Szilágyi Dániellel (1831 - 1885).7 Szilády ekképp vall naplóbejegyzéseiben Szilágyival való első találkozásáról: „szálláskeresni indulánk de nem találtunk s ekkor kerestük fel Sz. D.-t. O mindjárt a legjobban fogadott, minél jobban életemben sem fog tán esni semmi. Nála laktam s velejártam aztán szüntelen majd két hétig míg végre nagy nehezen szobára bírtam szert tenni.”8 „Sz. úr a török nyelvet oly alapossággal érti, a
