Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 4. - Thorma János Múzeum könyvei 40. (Kiskunhalas, 2015)
Történelem - Szakál Aurél: Szégyenkő Kiskunhalason
HALASI MÚZEUM 4. Emlékkönyv a Thorma János Múzeum 140. évfordulójára 237 Szégyenkő Kiskunhalason* Szakái Aurél Kiskunhalason a református templom déli kapujánál, a fal mellett látható a szégyenkő. Fekete színű, oszlopszerű, kemény kőzetből durván megfaragott kő. Évszázadok üzenetének hordozója. Joggal merülhetnek fel hozzákapcsolódó kérdések. Mikor és hogyan használták a hajdani halasiak? Hol van még ilyen emlék? A pellengér, szégyenoszlop, szégyenkő a feudális korban az elítélt nyilvános megszégyenítésére, megfenyítésére használt büntetőeszköz volt. Hazánk német lakosságú területein a 13. század óta, aló. század időszakától pedig általánosan használták a különböző büntetőhatóságok. Általában szitkozódás, rágalmazás, lopás, paráznaság esetében állítottak valakit pellengérre. A 18. századig a falvak, városok képéhez hozzátartoztak a községháza, városháza előtt, a piactéren, a templom mellett felállított pellengérek, szégyenoszlopok. A büntetőhatalom jelképének is tekintették. Egyszerű oszlop, kőépítmény ez, amelyhez az elítéltet meghatározott ideig, megszabott alkalommal hozzáláncolták, vagy felállították rá. A megszégyenítés volt a célja. A pellengérre állítással az elítélt nem lehetett többé teljes jogú tagja a társadalomnak. A pellengér mellett testfenyítő vagy testcsonki tó büntetést is végrehajtottak, például megvessző- zés, fül levágása. A pellengért 1786 után csak a lopás büntetésére alkalmazhatták. II. József uralkodása után sok helyen ismét használták az egyéb megszégyenítő büntetőeszközökkel együtt.1 Kétféle szégyenkő ismert. Az egyik szégyenoszlop-szerű nagyobb méretű szégyenkő, amire az egyházi hatóságok ráállították az elítéltet. A másik a tarisznyakőnek nevezett kisebb szégyenkő. Az utóbbit a garázda, gyalázkodó személynek egy ideig a nyakában kellett viselnie, vagy meghatározott távolságra elvinnie nagy embertömeg szeme láttára, például vásárkor.2 A megszégyenítő büntetések egyrészt állami szankciók fő- vagy mellékbüntetésként, az enyhébb állami büntetések közé tartoznak. Másrészt lehetnek közösségi, illetve társadalmi szankciók (közvélemény-büntetések), amely körben a legszigorúbbaknak számítanak. A közvélemény-büntetések célja a megszokott rend helyreállítása, a közösségi rend megszegőinek, megsértőinek elítélése, eszköze pedig a kényszerítés és a megszégyenítés.3 Megszégyenítő közvélemény-büntetések az enyhébbektől a súlyosabbakig: 1. kapcsolat megszakítás, kinézés; 2. megszólás, hírbekerülés, kiéneklés, kimuzsikálás stb.; 3. csúfolás; 4. eskü, szitok, átok; 5. eltemetés (jelképesen); 6. testrész külsejének megváltoztatása; 7. macskazene, kikolompolás stb.; 8. tuskóhúzás, bakfazékdobás, kongózás stb.; 9. megkövetésre kényszerítés; 10. megfélemlítés; 11. népitélet; 12. önbíráskodás, megbosszulás; 13. megszégyenítés, megbecstelenítés.4 Megszégyenítő világi kényszerintézkedések: 1. haj- és szakáll-lenyírás; 2. megvesszőzés és kiseprűzés; 3. szalmakoszorú; 4. pacalvetés; 5. kaloda; 6. nyakvas; 7. pellengér, szégyenfa, bitófa, szégyenoszlop (mint a megszégyenítő büntetések helye és jelképei); 8. szégyenkő (nyakba akasztott), szégyentábla; 9. kényszerű séta vagy meghurcolás; 10. szégyenketrec; 11. faló, faszamár; 12. keresztre feszítés (kikötéshez hasonló); 13. nyelvlakat; 14. önmeghazudto- lás; 15. eklézsiakövetés. A megszégyenítő eklézsiakövetés speciálisan magyar büntetési mód, * Szakái Aurél: Szégyenkő és pellengér a Duna-Tisza közén című írásának rövidített, kiskunhalasi változata. (In: Kothencz Kelemen szerk. Határjelek és hagyásfák. Baja, 2014. 420-431.)
