Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 4. - Thorma János Múzeum könyvei 40. (Kiskunhalas, 2015)
Néprajz - Gyarmati Andrea: Kiskunhalas és környéke viseletei 1850–1950
Kiskunhalas és környéke viseletéi 1850-1950 503 Keceli viselet A három táj - Bácska, Kalocsai Sárköz, Kiskunság - határán fekvő Kecel népviseletében mind a három tájegység hatását megfigyelhetjük. A keceli női viselet korszakunk kezdetén a hagyományos ingváll-pruszlik-szoknya- kötény-vállkendő darabokból állt. A keceli jómódú parasztság az alföldi mezővárosok lakóinak öltözetét tekintette mintának, egyes ruhadarabok átvételével és újrafogalmazásával követte a polgári divat változásait, kialakítva így egy jellegzetesen paraszt-polgári helyi viseletét. A paraszti hagyományokat, a nép körében kialakult öltözködési szokásokat megtartotta, de a felhasznált anyagokat, szabásmintát a polgári divatból vette át. Az így kialakult viseletre a kettősség a jellemző. A polgári divatból átvett anyagokat, a nehéz, drága selymeket, bársonyokat görbe szabásvonalak szerint varratták meg. Ugyanakkor az öltözet megtartotta a paraszti viseletre jellemző ingvállas-szoknyás, vagy ujjasos-szonyás, tehát kétrészes jellegét. (38. kép) Polgári hatásra az ingváll és a pruszlik elvesztette önálló felsőruha funkcióját és a pendellyel együtt alsóruhává vált. Azonban a parasztviseletek hagyományos ruhadarabjai, mint a kötény, vállkendő, fejkendő továbbra is megmaradtak. Ugyanakkor Kecel öltözködési kultúrájára hatott a közeli kalocsai szállások népének parasztosabb öltözködési stílusa is, mint a krézli (nyak fodor), farszoknya (farpáma), ill. lányok hajviseletének dísze a bukros pántlika. (39. kép) A bácskai hatás nem a viseleti elemek átvételével jelentkezett, hanem az anyaghasználatban. Gyakran jártak a bácskai piacokra, üzletekbe a csak ott kapható divatos, nehézselymeket, bársonyokat, brokátokat megvásárolni. A keceliek szerettek bácskaisan öltözködni, s kedvelt plüssbársony virágú brokát anyagokat bácskai rózsásnak nevezték. (40. kép) A divat változásai leginkább az ujjasok, más néven blúzok, réklik szabásvonalában követhetők nyomon. A századfordulón viselt blúzféle a levesnek nevezett, a testtől szabadon elálló blúz volt. Könnyű, nyári ünnepi viselet volt, ezért nyárikának is hívták. A szoknyán kívül viselték, alját gyakran fodor vagy slingelés díszítette. Az 1910-es évektől Kecelen a görbe szabásvonalú, hosszú sonkaujjú, hamis kézelőjü, elöl záródó, magas nyakú, gyakran fodorral kiegészített blúz divatozott. Viselhették a szoknyába bekötve, majd az 1925-30-as évektől kezdve a szoknyán kívül. Ekkor öv került a derékra. Ezt nevezzük hosszúaljú blúznak. (4L kép) Ezt általában ünnepi alkalmakkor viselték a módosabb lányok, menyecskék. Ez a blúz általában a szoknyával és köténnyel azonos anyagból, nyáron sifon, ripszselyem, batiszt stb., télen szövet, bársony, selyem, plüssbársony virágú atlaszselyemből készült. (42. kép) A polgári divat változásait leginkább a blúzfélék követték, míg a szoknya, kötény megmaradt egy parasztosabb stílusnál. A szoknya alatt pendelyt viseltek, vagy hosszúinget. Erre vették fel a minimum 3, de akár 8-9 alsószoknyát. Hétköznap kevesebbet és színesebbet, ünnepekre kizárólag fehér alsószoknyát hordtak, melyek alját kislingelték. Az egyszerre viselt alsószoknya bősége 4-9 szél között mozgott. A legbővebb és leghosszabb alsószoknyát, amit a felső szoknya alá vettek közvetlenül fölső alatt való szoknyának nevezték.20 A viseletnek a leginkább parasztosabb darabja a felsőszoknya volt. Ez különbözött leginkább a városi, polgári öltözettől. Előfordult, hogy a szoknya bősége 8-9 szél is volt. A század- forduló környékén a szoknya bokáig ért, később is csak fél lábszárig rövidült a hossza.21 A hétköznapra való szoknyákat kartonból, flanelből, ill. kékfestő anyagból varrták. Különösen kedvelték a kékfestő anyagokat, a szoknya mellett blúzt és kötényt is készítettek ebből az anyagból. Az ünnepi szoknyákat selyemből, szövetből, bársonyból, batisztból varrták, majd az 1920-as évek közepétől — a már említett — bácskai rózsás anyagból.
