Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 4. - Thorma János Múzeum könyvei 40. (Kiskunhalas, 2015)
Történelem - Bárth János: XVIII. századi halasi katolikusok származáshelyei
HALASI MÚZEUM 4. Emlékkönyv a Thorma János Múzeum 140. évfordulójára 245 XVIII. századi halasi katolikusok származáshelyei Bárth János Katolikusok az újkori Halason A kiskunsági Halas mezőváros református népességű településként szabadult föl a török uralom alól. Tisztán református jellegét a XVIII. század közepéig különösebb bonyodalmak nélkül megőrizte. A XVIII. század közepétől azonban Halast is egyre gyakrabban érték el az országon belüli népáramlás, az észak-déli migráció1 hullámverései. Béresre, napszámosra, juhászra szükségük volt a halasi református nagygazdáknak. így szolgálatukba fogadták a megélhetést kereső jövevény katolikusokat. 1761 elején a majsai plébános többször kérte a reformátusokból álló halasi tanácsot, hogy írassa össze a város területén élő katolikusokat, de ez az összeírás elmaradt. 1759-ben Szabó József majsai plébános már azt jelentette Eszterházy Károly váci püspöknek, hogy a halasi irhában körülbelül háromszáz katolikus napszámos, pásztor, béres, kézműves lakik.2 A katolikusok száma 1761 második felében és 1762 elején átmenetileg bizonyára megcsappant, mert a református városvezetők bíztatására akkortájt sok kálvinista gazda idő előtt felmondott katolikus béresének, pásztorának. Az eltávozottak helyett azonban újabb és újabb katolikusok érkeztek a városba az észak-déli népmozgás forgatagában. Az 1760-as évek első felében kiéleződött a viszony a halasi katolikusok vallásgyakorlását elősegíteni akaró váci püspökség és a katolikusok halasi megtelepedését, vallásgyakorlását korlátozni igyekvő református városvezetés között.3 A halasi katolikusok fájdalmas ügye magas állami fórumokat járt meg. Hullámverései Mária Terézia királynőig is eljutottak. A királynő, a Helytartótanács, a Jászkun Kerület, a váci püspökség a Halason nemkívánatosnak tekintett katolikus jövevények mellé állt. A református városi vezetők fokozatosan mérsékelték harcos álláspontjukat. 1770 után némi hajlandóságot mutattak a katolikusokkal való együttélésre, és elsősorban földbirtoklási előjogaik, gazdasági hatalmuk megőrzésére koncentráltak. 1763 őszén a váci püspök Schrodt Imrét halasi káplánná nevezte ki, aki jobbára az ún. katonai tisztiházban misézett, és plébánosként távozott Halasról 1771-ben. Sokat küszködött hívei érdekében. Nehéz körülmények között szervezte egyháza építkezéseit. 1771 és 1777 között Bunkócy Ferenc, 1777 és 1780 között Neel János látta el a plébánosi teendőket Halason. Az újkori Halas katolikus temploma 1769-1770-ben épült föl. Katolikus elemi iskolai oktatás 1769-től folyt a városban. A katolikus egyházszervezet ugyancsak 1769-ben alakult újjá.4 Nem tartozik közvetlenül a tanulmány témájához, de némileg előretekintve érdemes megemlítenünk, hogy a XVIII. század harmadik negyedében szállingózni kezdett katolikusság életerős, szapora népcsoportként járult hozzá Halas felvirágoztatásához, különösen a halasi határ pusztáinak tanyás benépesítéséhez. A XVIII. század közepe és a XIX. század dereka közötti évszázad észak-déli migrációjának dominanciáját az 1879. évi „nagy víz” után háttérbe szorította a szegediek beáramlása a halasi pusztákra. A folyamatos katolikus beköltözés és a nagy katolikus népszaporulat eredményeként a tudományos köztudatban református jellegűnek tartott Halason lassan többségbe kerültek a katolikusok. Az 1930. évi népszámlálás tanúsága szerint Halas népességének már kétharmada a katolikus vallás követőjének számított. A 28.829 halasi lakosból 18.387 vallotta magát római katolikusnak, míg 9.129 nyilatkozott úgy, hogy
