Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 4. - Thorma János Múzeum könyvei 40. (Kiskunhalas, 2015)
Történelem - Bárth János: XVIII. századi halasi katolikusok származáshelyei
246 Bárth János református vallású. Figyelemre méltó, hogy a belterületen 7.125 katolikusra 5.656 református, a külterületen 11.262 katolikusra 3.473 református jutott.5 Ez az adat kiválóan érzékelteti, hogy a halasi lakosság vallási arányainak nagymérvű változását elsősorban a pusztákon megtelepedett, homokhódító tanyai katolikusság idézte elő. A bérmálási jegyzék és a bérmálási anyakönyv, mint népesedéstörténeti forrás A bérmálás6 rítusa, kedvezőtlen történelmi körülmények következtében, elhúzódó művelődéstörténeti folyamatok részeként lassan vert gyökeret a magyarországi katolikusok vallási életében. A XVIII. században az egyházmegyék főpásztorai sokat tettek azért, hogy az újranépesülő hajdani török hódoltsági területeken a bérmálás szentségének felvétele az emberi élet elmaradhatatlan állomásává váljon. Néhány más egyházmegyéhez hasonlóan, a kalocsai egyházmegyében a XVIII. század középső évtizedeiben még nem voltak periodikusan ismétlődő bérmálások valamennyi katolikus faluban, agrárvárosban. A bérmálás rendkívüli, ritka egyházi eseménynek számított, amelyet az érsekek vagy felhatalmazott megbízottaik kijelölt központokban: Bácsban, Zomborban, Szabadkán tartottak esetleges, illetve semmiképpen nem rendszeres időpontokban. A főpapi bérmakörutak között néha sok esztendő telt el. Ezért szép számmal járultak a bérmáló püspök elé „túlkoros” bérmálkozók. Következésképp, a bérmálkozás beavató „átmeneti rítus” jellege nehezen bontakozott ki. A XVIII. század középső évtizedeiben, amikor már a legtöbb magyarországi plébánián használtak keresztelési, esketési és halotti anyakönyveket, a bérmálkozások ritka és esetleges jellege miatt bérmálási anyakönyvet rendszeresen még nem vezettek. Ha valamely falu népe bérmálkozni ment a táji központba, a bérmálkozókról jegyzéket írt a plébános, a káplán vagy a kántor. Ez a jegyzék jó esetben fennmaradt az egyházmegyei levéltárban. A bérmálási jegyzékek némely esetben elsőrendű forrásnak számítanak a XVIII. századi migráció kutatói számára. A Kalocsa-bácsi érsekség Duna-Tisza közi hatalmas területén a falvak és a mezővárosok legtöbbje újratelepült a XVIII. században, illetve az újkori magyar népesség nagyobbik része az észak-déli migrációval7 került Kalocsa környéki és bácskai lakóhelyére. Ezért a táj népesedéstörténetének kutatói fokozott érdeklődést mutattak az újratelepülő magyarság északibb származáshelyei iránt. A kutatók kérdéseire némely szerencsés esetben a bérmálási jegyzékek tartogatták a választ. 1942-ben Polácsi János már egy bérmálási jegyzéket használt a gombosi magyarok származáshelyének megállapítására. Gyetvai Péter, aki több mint négy évtizeden át kutatta a bácskai Tisza mente magyar népesedéstörténetét, 1992-ben megjelent három kötetes monumentális műve legfontosabb forrásainak a Kalocsai Érseki Levéltárban tanulmányozott bérmálási jegyzékeket tekintette. E sorok írója egy 1762. évi és egy 1763. évi bácskai bérmálás doroszlai lajstromainak elemzésével próbálta felvázolni a legrégebben Doroszlóra érkezett újkori magyarok származáshelyeit. Temerin bérmálási anyakönyveit a temerini magyarok származáshelyeinek feltárása érdekében Csorba Béla tanulmányozta és elemezte. Annak érzékeltetésére, hogy a „korai” bérmálási jegyzékek mennyi migrációs információt nyújtottak, érdemes felidéznünk néhány eredményt. Gyetvai Péter a bácskai Tisza mente 11 településének népesedéstörténeti kutatása során több mint 500 származáshelyet azonosított nagyrészt bérmálási jegyzékek és bérmálási anyakönyvek segítségével. E sorok írója az 1762. és 1763. évi bérmálási lajstromok elemzése révén megállapíthatta, hogy újratelepítésének első tíz esztendejében 27 vármegye 175 helységéből érkeztek lakosok Doroszlóra.8
