Hagy Czirok László: Lótartás a Kiskunságon - Thorma János Múzeum könyvei 39. (Kiskunhalas, 2015)

3. Régmúlt idők

11. Akol. Orgovány, 1900 körül

féle módon. Az akiok egyik sarkában gömbfákból vagy maguk készítette lécekből kisebb helyet elkerítettek az elléshez.

Ahol marhák is voltak a lovak között, azok az akolban a lovaktól elkülönültek.

Az akiok kb. egyöles magasságúakra készültek, s egyszárnyú kapuval látták el. A kaput éjjelre bekötözték.

A lovak ivadék szerint feküdtek le. Hidegebb éjjeleken a hátaikat vetették össze, hogy ne fázzanak. Ha hó lepte be az aklot, a ló le sem feküdt. Különben egy-két órai fekvés a fiatalabb lovaknak is elég. Az akiok fenekét szalmával, falevéllel, vagy ízék hulladékkel almozták.

A férőhelyeket nevezték akioknak, s nem a kerítését. A kerítést akolkerítésnek nevezték.

Akolszínek

Színeknek nevezte népünk a házakhoz, vagy tanyákhoz tartozott, többnyire féltetős (fazsindellyel vagy náddal fedett), többnyire ajtó vagy kapu nélküli olyan építményeket, melyekben a gazdák a kocsijaikat, vagy szekereiket s más, gazdasági eszközeiket tartották.

Amikor a felsőbbségek rendelkezésére telepített erdők is már megerősödtek, s az építkezési lehetőségek javultak, az időjárás viszontagságai ellen az állatok védelmére az akiokban is építettek színeket, s azokat akolszíneknek nevezték. Ezek különböző megépítésűek és nagyságúak voltak. Kezdetben az akolszíneket az akol középső részében emelték, erős oszlopokra nádtetővel.

18