Hagy Czirok László: Lótartás a Kiskunságon - Thorma János Múzeum könyvei 39. (Kiskunhalas, 2015)
3. Régmúlt idők
Később vertfalú akolszíneket is építettek, az akol hátsó részében, esetleg csak féltetőre. Eléjük nyitott volt. Egyik, vagy mindkét oldala is vertfalú. Ha féltetős volt, akkor az ilyent félhajas színnek mondották. Valamelyik sarkában kisebb helyet az elletéshez itt is elkerítettek. Az akolszíneket sok helyen — kivált ahol sok volt a jószág — akolgaráddal vették körül, miáltal sok, értékes faanyagot takarítottak meg. Akolgarádok Az akolgarádok elkészítéséről ezeket mondotta Kis Molnár Imre gazdálkodó: A tanyával szemben, valamely dombosabb helyen választottuk ki a helyet, hogy ráláthassunk. Először is árkot húztunk, félkör alakban akkora helyen, hogy közötte a jószág könnyen elférjen. Az árok partját vagy másfél suk magasságban, kb. négy suk szélességben elsimítottuk, aztán ledöngöltük s egy sor dudvával vagy szalmával beterítettük, majd rőzsével, kökény vagy galagonya, esetleg borovicska tüskékkel jó vastagon beborítottuk. Ezután ismét dudva, majd tüskék következtek, öt-hat soron, legfelülre pedig ismét földet hánytunk, hogy a szél föl ne bonthassa. A külső szélén maradt árok párkányba eleven sövényt dugdostunk, sha az is felnövekedett, magasabb lett, mint a garád, és így enyhelyet tartott. Ha idők múltával rokkant a garád, egy sor rozsét, aztán dudvát, legfelül pedig földet hánytunk a hegyébe. Nagy patkány, görény fészkek lettek ezek a garádok, kivált vizes esztendőkben, úgyhogy némelyiket el is kellett pusztítani. Pár éve megnéztem a helyet, ahol még az apám készíttetett ilyent „de mintha föld színéről elterelte volna a jó Isten, a helye már szántóföld.” Az akolgarádok közé épített színeket garáds^íneknek nevezték. Az akolgarádok fenekét is almozni kellett. Ehhez is szalmát, faleveleket és ízek hulladékokat használtak fel. Istállók A jó lovak tartásához elsősorban is eléggé világos, szellős és tágas istállók kellettek, de a régi öregek — még a jobb módúak is — kezdetleges módon építkeztek, aminek egyik oka az épületfa anyag nehéz beszerzése volt. A legnagyobb hiba az volt, hogy a méreteket szűkre szabták, emellett az istállók alacsonyak voltak, s nem vágtak rajta ablakokat. így a csukott istállók nem voltak szellősek, s úgy az ember, mint a jószág kínlódott bennük; vakoskodtak, mert a világító eszközök is gyatrák, olajos, béka- vagy ún. koldusmécsek voltak. A gazda vagy a béres, ha látni akartak, kirántottak egy darabot a „nagydóka” béléséből, megcsavargatták az ujjaik között és tették a koldusmécsbe, s az lett a mécsbél. Az ilyen kezdetleges istállókból, amikor a jószág kilépett, csak kumkodott, mert alig látott. — így volt nagyapám gazdaságában is, sőt még az apám idején is, — beszélte Molnár Ferenc — de amikor már bajuszpedrő kellett, én ablakokat vágattam az istállónkra. Ha csak lehetett, az istálló elejét délnek fordították, esedeg nyugatnak, hogy így ott barátságosabb legyen a tartózkodás. Majd így folytatta: 19