Hagy Czirok László: Lótartás a Kiskunságon - Thorma János Múzeum könyvei 39. (Kiskunhalas, 2015)
A ló jegyei a fejen A lovon mutatkoznak természetes és mesterséges „jegyek”. A természetes jegyek bizonyos testrészeken (fej, lábvég) előforduló, a szőrköntösétől eltérő színű és különböző alakú foltok. A fejen mutatkozó jegyek; tűzött homlok (elszórt fehér szőrök a homlokon), virág (szabálytalan fehér folt a homlokon), csillag (szögletes fehér folt a homlokon), gyűrűs csillag (csillag a középen színes folttal), orrcsík (fehér csík az orrháton), hamvas (deres) orrhát, hóka (2-4 ujjnyi szélességű fehér jegy, mely a fej profilvonalában az orrlyukakig lenyúlik), megtört hóka (hóka színes sávval megszakítva), lámpás (a pofákra is lehúzódó hóka), fehérfejű (a rágóizmok tájékára is lehúzódó hóka); továbbá piszra (az orrhegyen vagy a felső ajakon festenymentes folt), szárcsa-száj (az alsó ajakra is lenyúló csík), tejes száj (festenymentes ajkak), békaszáj (festenymentes ajkakon kékesfekete foltok). 1. tűzött; 2. virág; 3. csillag; 4. gyűrűs csillag; 5. hamvas orrhát; 6. orrcsík; 7. hóka; 8. megtört hóka; 9. lámpás; 10. piszra; 11. szárcsa; 12. tejesszáj; 13.békaszáj A ló jegyei a lábakon A lábakon előforduló jegyek: viaszsárga pata, pártakesely, csüdkesely, félszárkesely, szárkesely, harisnyaláb (lábtövön, illetőleg a csánkon felül érő keselység), továbbá sávozott pata (viaszsárga pata, szürke sávokkal), hermelinpárta (kesely párta fekete foltokkal), hamvas párta, hamvas csüd stb. (kesely párta színes szőrökkel tűzdelve), csíkolt láb (sötét gyűrűk az alkaron, pl. öszvéreken, fakólovakon). 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 1. sarokvánkosban kesely, 2. pártában kesely; 3. csüdben kesely; 4. bokáig kesely; 5. bokán felül kesely; 6. félszárig kesely; 7. foltos kesely; 8. hermelin kesely; 9. szár kesely; 10. harisnya A lovas szakkifejezésekről DR. HECKER WALTER Nagy Czirok László rendkívül nagy szolgálatot tett, amikor az utolsó pillanatban összegyűjtötte és rendszerezte Kiskunság lótartási hagyományait. Hiszen ezek a gyakran ősi módszerek, szavak, tevékenységek, a gyakorlati életből már nagyrészt teljesen eltűntek. Egy lovas szakembernek rendkívüli élményt jelent ezt a könyvet olvasni, megtudni, hogyan éltek a lovak, a lótartók, korábban a Kiskunságban. Rendkívül gazdag az a szókincs is, amelyet a pásztorember, a lótartó gazda lovával kapcsolatban használ. Ugyanakkor feltűnik az is, hogy a lótenyésztési szakkönyvek kifejezései is megjelennek a kötetben, sokszor hibás kiejtéssel, kissé elferdítve, tartalmuk sokszor egészen megváltozik. Ezért láttam úgy, hogy nem ártana egy korabeli lovas szakkönyvnek a ló színei és jegyeinek szabatos, pontos leírásával kiegészíteni ezt az értékes kötetet. A hadsereg számára, méneskari tisztekből álló, úgy nevezett ló avató bizottságok vásárolták fel a remondákat, a hadsereg ló utánpótlására szolgáló fiatal pótlovakat. Ezek gyakran vásárokon is megjelentek A méneskari tisztek, külön lótenyésztő tanfolyamokon sajátították el a szakmai ismereteket, ezek között a lovak szakszerű leírásához szükséges szakkifejezéseket is. Ha az elővezetett fiatal ló megfelelt a követelményeknek, akkor ló mérő szalaggal felvették a méreteit, és pontos leírást adtak a lóról. Ez úgy történt, hogy a ló avató bizottság egy magasabb rangú tisztje hangosan diktálta az előtte álló lóra vonatkozó, általa valósnak ítélt szakkifejezéseket az írnoknak Pl. 5 éves szattyán pej, vagy máj sárga heréit. Csillag, piszra, hátulsó jobb láb csüdben foltos kesely. A leírásnak pontosnak, szakszerűnek kellett lennie, hiszen később ez alapján azonosították a lovakat A lovat körül álló gazda emberek, látták a lovat, hallották a szakkifejezéseket és a két dolgot mindenki saját felfogása szerint rögzítette. Czirok Nagy László könyve, azt a gondolati gazdagságot, dús fantáziát tárja elénk, ahogy ezek a szavak a különböző gazdaemberek agyában rögzültek. A szakkönyvekben egyértelmű fogalmak Czirok könyvében sokszor egész más értelemben jelennek meg. Úgy, ahogy azok a gazdák fejében rögzültek és tovább terjedtek. Ezért érdekesen gazdagíthatja a kötetet, ha a könyv mellékleteként megjelenhet Schandl József; Lótenyésztés című tankönyvének erre vonatkozó fejezete, amelyből a méneskari tisztek tanulták a lovak színeinek és jegyeinek szakkifejezéseit. Természetesen a lovak színével kapcsolatban a nép körében sokkal több meghatározás, elnevezés, forgott közszájon, mint amit a tankönyv rögzít. Takáts Sándor művelődés történész szerint a magyar nyelvben két dologra található a legtöbb szó, a legtöbb kifejezés, az egyik a ló színe, a másik pedig az a tevékenység, amely az emberiség fenn maradását biztosítja.
