Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig - Thorma János Múzeum könyvei 37. (Kiskunhalas, 2012)
Thorma János levelezéséből
az egész dolgot, csak el lenne már temetve - ha nem, hát minden más pénz is jó. Tisztel - ölel Carolus • az 1901-es velencei biennálén végül is nem a Józsefet eladják testvérei című képét állította ki MNG Adattár 3560/939. 3. Ferenczy levelek 30. 60. Thorma János Réti Istvánnak (Budapest, 1901. jatt.) Elfeledtem múlt levelemben megemlíteni, hogy én az „Archeológia” kiviteléről tettem említést, sőt kapacitáltam a Lippichet az ideának, mint a legmegfelelőbb móduszt. Azt mondta reá, hogy azt nem azért vették meg, hogy megcsináltassák, különben is az államnál az nem megy olyan könnyen, mint magánosnál. Roppant sok ideig elhúzódna még abban az esetben is, ha kivihető volna a megrendelése. Különben erre is kijelentette, hogy ellenzője van a dolognak, mert egy ízben ez már szóba került. Tehát erről nemigen lehet szó. Felhoztam, hogy talán egyéb megrendelést adhatna, de ezt nem tartja lehetségesnek. Ha volna valami képe, amelyik még nem volt bizottság előtt, az lenne jobb. A dolog jelen állását okvetlen közöld Károllyal, hátha ő tudna valamit ajánlani. Különben még nem tudom, a miniszter nem hajlandó-e megvenni a képet /Józsefeti, mert azóta nem volt alkalmam értesülni a miniszter elhatározásáról. Amit a múlt levelemben írtam, azt mint a Lippich véleményét adtam, aki még az audiencia után nem értesülhetett a miniszter szándékáról. Az pedig valószínű, hogy a miniszter valamit határozott, mert ráírt valamit a folyamodásunkra. Az ellen a titokzatos alak ellen már kivetettem a hálót, valószínűleg megfogom. Ha sikerül, majd megírom, addig felkért az illető a legmélyebb diszkrécióra. Én azért hiszem, hogy a minisztériumon kívül kell keresni az illetőt, mert akkor ezek nem iparkodnának valami egyéb forma feltalálására. Az Öreg dolgairól már egy ízben beszélt Lippichhel az az atyafia, akinek a levelét le is küldte az Öreg. Én is azt hiszem, a kiállítás elmaradása nem befolyásolja a szubvenció továbbra való megadását. Csak arra kérlek, beszéld rá az Öreget, hogy ne emeltesse a szubvenciót. Elégedjen meg a 2000 írttal, mert többet úgy sem fognak adni, akkor pedig kár feszegetni ezt a dolgot. Csak rossz vért fog szülni. Ne folyamodjon a város egyelőre többért, mint a szubvenció állandósításáért. Ezt pedig, valószínű, hogy megtennék. A Szolnoki Művésztelepnek adtak 50.000 frtot. Ennek megfelelő adomány a 2000 frt szubvenció is. Én félek most ilyen emelésről beszélni is, úgyis eleget szorongatjuk őket. Halasszuk jobb időkre. Károllyal tehát beszélj, én írnék neki, de levélben nehéz elég tapintatosan közölni ilyen cudar dolgot. Mondd meg azt is, hogy jobb lenne, ha nem vennék meg a „Józsefet” most, mert félek, alig kapna többet, mint egy kópiáért. Különben ezt ne mondd neki, de hidd el, hogy ez most így van. A tegnapi levelemre már fölösleges a válasz. Ölel Jancsi Légy óvatos a leveleim fölbontásánál, mert soha nem lehetsz biztos, hogy miről írok, ami nem nyilvánosságnak való. Jó lenne, ha sürgősen írnátok arról, hogy mit kellene tenni Carolus érdekében. • Archeológia: Ferenczy Károly: Archeológia, 1896 (tempera, vászon, 118x66 cm, MNG) című képéről van szó. MNG Adattár 7682/1955 51