Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig - Thorma János Múzeum könyvei 37. (Kiskunhalas, 2012)
Thorma János levelezéséből
ott hever. Ez annál nagyobb hiba, mert valakit csak értesíteni kellett volna a kiutalásról, elsősorban téged. A Szépművészeti Múzeum, mint Petrovics mondta, tavaly óta ki van kapcsolva ezekből a pénzügyi dolgokból, amelyek a kultusztárca „művészeti célok” rendszeres kiutalások rovatába tartoznak. Most ő az én kérésemre küldte fel a kérvényedet (mert mindig jobb, ha egy hivatal küldi), s csatolta hozzá a megye félhivatalos sürgetését. Erre kapta ő a választ, amit aztán tegnapelőtt velem közölt. Rémes hivatalos eljárás, de ez még aránylag gyorsan ment. Egyebekről keveset tudok írni. Egy influenzán mentem keresztül az utolsó két hétben, most kifelé tartok belőle. Előzetesen idegesített és lefoglalt, hogy a Szinyei Társaság ez évi Szinyei lakomáján a serlegbeszédet nekem kellett tartanom. Nem vagyok az ilyen „műfajra” berendezkedve, nehezen ment a megírása, és annyira nincs itt nyugalom dolgozni ilyesmin, hogy vagy négy napra leszöktem Miskolcra, hogy egyedül dolgozhassam rajta. A dolgon szerencsésen túlestem (14-én), azután jött az influenza. Ezek mellett megint gyűlnek a felhők a Főiskola és a művészet felett, amik ellen megint védekezni kell. Szóval, nyugtom nincs. Hogy a magam pénztelenségéről, kellemetlenségeimről ne is írjak. Nem irigylem, hogy Bányán élsz most, de irigylem, hogy dolgozni tudsz, és passzióval teszed. Talán még én is hozzájárulok egyszer (?) előtt. Most jobbat írni nem tudva, befejezem soraimat. Isten áldjon, kedves Jánosom minden jóval, egészséggel, pénzzel stb. Szívből ölel Pista • Réti István: Szinyei Merse Pál emléke (serlegbeszéd). Magyar Művészet, 1934. X. évf. 56-59. MTA BTK MI Adattár, MKCS-C-I-83/12 375. Thorma János Réti Istvánnak Nagybánya, 1934. márc. 12. Édes Pista! Mindenek előtt bocsáss meg, hogy a múlt alkalommal olyan rendetlen leveleket írtam, és küldtem el, de úgy jártam, hogy körmömre égett a levélírás - mert hogy ne fárasszam a szememet, mindig munka után, estefelé fogok hozzá - a postára való feladás pedig sürgetett, mert innen naponként csak egyszer küldenek Pest felé levelet, és azt ajánlva hat órán túl már nem viszik fel. Mikor hozzáfogtam a megírásához, már alig volt néhány percem. Természetesen nem lehet mentségem, mert ha most meggondolom, bátran hagyhattam volna másnapra is az elküldést. De aznap valami nagyon sürgősnek találtam a dolgot. Hirtelen az aláírására a kérvényemnek nem gondoltam, ahogy a gépírótól visszakaptam, betettem a borítékba. Másnap a piacon jutott eszembe, hogy nem is írtam alá. Rohantam be a könyvkereskedőhöz, és firkantottam azt a levelet, a szemüvegem sem volt nálam, alig láttam, mit írok. Mikor bedobtam, botránkoztam meg a dolgomon, de már láttam, ezen úgysem tudok segíteni. Különben ne csodálkozz az idegességemen, egész éven át csak bosszúságom volt. A rossz időjárás miatt nem tudtam dolgozni, a pénzem elfogyott. Karácsonykor egy vasam sem volt, úgy kellett kölcsönt kérnem. Úgy történt az eset, hogy a nagy kép miatt nem vállalhattam arcképfestést. Pedig lett volna festeni valóm. Osán, az akkori főispán, a felesége, Gál doktor, a felesége, Lazarcsen (?) bányaigazgató felesége, még esetleg többen. Egy része már meg is alkudta, de én nem bírtam hozzájutni, nem volt időm. így azután bosszantó, 247
