Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig - Thorma János Múzeum könyvei 37. (Kiskunhalas, 2012)
Thorma János levelezéséből
okot panaszra. Bár az idő hidegre fordult, és hó is van, naponként feljárok a Virághegyre, ki a Szegediig. Tegnap azonban az erdőnél - akivel útközben találkoztam, elrontotta a kedvem -, mert azt mondta, hogy nem messzire onnét farkasokat látott. Fogadd az új esztendőre a legjobb kívánataimat. Margit üdvözletét küldi jó kívánataival együtt. Ha lesz valami újság, értesíteni foglak. Addig is ölel baráti szeretettel Jancsi • Margit: Kiss Margit (1901-1977) festő, Thorma távoli rokona, tanítványa. 1924-től tanult Nagybányán. • János: Krizsán János • Fülep Imre tulajdonából egy Hollósy kép szerepelt az 1912-es jubiláris nagybányai kiállításon. • Bratianu: Ion I. C. Bratianu (1864-1927) politikus, külügyminiszter, miniszterelnök (1927). MNG Adattár 7729/120 Radocsay 1953.410-411. 274. Thorma János Dóczyné Berde Amálnak Nagybánya, 1927. január 15. Nagyságos Asszonyom! Nagyon örvendtem szíves sorainak, amelyet olyan kedves volt hozzám intézni. Csak nagy bizalom képes erre, amely nem tudja elképzelni, hogy csalatkozhatik bennem. Szeretnék is én szívvel- lélekkel tenni mindent a művészet érdekében, de az egészségi állapotom az utóbbi években megijesztett, és az efféle aktív munkától - akarva, nem akarva - visszatartott. Ha csak arról lenne szó, hogy tanácsot adjak, azt mindég szívesen megtenném, de kétlem, hogy azokat olyan könnyű lenne teljesíteni is, és hogy arra vállalkozik valaki. Pedig akkor az én tanácsom mit sem ér. Szerintem Erdélyben legalább húsz állandó képtárat - és kiállítási helyiséget kellene létesíteni. Azután meg kell alapítani a képzőművészeteket pártoló egyesületeket minden városban, külön helyi szervezettel, arra a mintára, mint régebben a színművészetet pártoló egyesületeket megalakították. Ha ezekkel készen vagyunk, nem lesz szükségünk semmiféle országos szervezetre. Egyik helyen vasútra adják a képeket, a másik helyen leveszik és kiállítják, addig amíg körül járják az összes művészi állomásokat, nem kell ezekhez a képekhez semmi kísérő. Mert az ilyenek mindég csak a saját hasznukat lesik, fölösleges alkalmatlanságot okoznak, személyi kiadásaikkal fölöslegesen terhelik a kiállításokat. Ha húsz városban húszféleképp megy a rendezés, annál jobb lesz. Többféle ízlés különféleképpen érvényesíti ugyanazt az anyagot, ez pedig különösen érdeke a művészeknek. Romániában különben sem szabad egyesíteni semmit, mert akkor holt bizonyosan olyan emberek kezébe kerül minden állás, akik nem értenek a dolgokhoz semmit. Legfeljebb a hatalmuknál fogva ártanak az ügynek. Még szerencse lenne, ha a képzőművészet ügyeiből is politikai kérdést nem csinálnának. Ha húsz városban megcsináltuk a kiállítási helyiségeket /egyelőre csak néhány fölülvilá- gításos szobát - de olyan térre, ahol azt a szükséghez képest hozzáépítéssel kibővíthetjük/, megteremtettük a legfontosabb eszközöket a képzőművészeti kultúra előmozdításához. Ha minden valamire való városnak van állandó színház-palotája, miért nincs egy pár szobája képtár részére? Ennek is kell lennie minden városban. Szégyen az, hogy magánosoknak vannak képtáraik, városoknak pedig csak alig egy-kettőnek. Nagyságos Asszonyom! Próbálja meg Enyeden, én itt, Nagybányán. Lássuk, melyikünk179
