Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

VI. Szüleim története - Az első emigrációs évek

szetnek ezt a remekművét. Ámuldozva járták be a hatalmas templom belsejét, a híres nagy könyvtártermeket is, és tiszteletüket tették Anton Bruckner sírjánál, aki életének nagy részét itt élte le, és komponálta leghíresebb szinfóniáit. Az útleírást tartalmazó névjegyen apám feljegyezte, hogy „láttuk a St. Floriani templomot”.

Nemsokára már Linz külvárosaiban kanyargóit a szekérsor és ott egy repülőtér szélén vezetett el az út. Apám feljegyezte, hogy „400 repülőgépet láttunk”. Ez akkor hihetetlenül nagy szám volt és lehetséges, hogy a közelben egy repülőgépgyár volt. A napfényben ezüstösen csilogó vadászgépek akkor már nyilván üzemanyaghiány miatt nem tudtak felszállni. Tovább folytattuk az utunkat a felső-ausztriai dombvidéken és végre késő este begördültünk egy Oberprambach nevű kis faluba. 65 km-t tettünk meg ezen a napon. Josef Greinöcker154 kilences számú házában (Haus Nr. 9) kaptunk szállást. Itt megint két teljes nap pihenés következett, április 11-e és 12-e. Apám feljegyezte, hogy Diti közös gyónáson (és feltehetően áldozáson) vett részt.

Április 13-án kerekedtünk fel újra és a szekérsor csak 35 km-t tett meg ezen a napon. Az idő rosszra fordult, egész nap havas eső szemerkélt és nulla fokra esett a hőmérséklet. Egy Inding nevű faluban táboroztunk le, amely már a bajor határ közelében feküdt. Alois Wimmeder volt a házigazdánk neve, és a házában két napig tartózkodtunk. Apám ugyanis feljegyezte, hogy „Gabi beteg”. Feltehetően megfázhattam a hidegben, és egy kis lázam is lehetett. Tartózkodásunk alatt tudtuk meg, hogy közben Bécset kemény harcok után teljesen elfoglalták az oroszok.

Április 16-án indultunk tovább, és nemsokára átkeltünk Schärding községnél az Inn folyón, mely ott az Ausztria és Bajorország közti határ. Délután elérte a szekérkaraván a Rotthof nevű kis települést, mely Ruhstorf an der Rótt község része volt, és csak néhány házból állt. A szekereket egy nagy rétre terelték és mi szállást kaptunk Agnes Madlindlnél. Aznapi menetteljesítményünk 20 és 25 km között lehetett.

Másnap, április 17-én újból haladtunk kb. 20 km-t és elértük Anzenkirchent (ma ez a falu Triftern község része), és ott családunk a polgármesternél kapott szállást, a házának az emeletén. Itt három napot töltöttünk és csak 20-án indultunk tovább. Közben értesültük arról, hogy északon a szovjet csapatok átkeltek a január óta a fronttá lett Odera folyón, és támadó ékeik már elérték Berlin határát. Nyugaton meg az angol-amerikai csapatok elfoglalták a Ruhrvidéket, ezzel a németek nehézipari termelése is lényegében megszűnt.

A háború közeledett a végéhez, Németország az összeomlás küszöbén állt. A közellátás azonban még úgy-ahogy működött, jegyre pl. kenyeret a falvakban mindenhol kaptunk. Sokszor találkoztunk utunkon menetelő német katonákkal, némelyek vígan énekeltek, mások fáradtan, leverten vonszolták magukat. A falvakban és a nagyobb útelágazásoknál a masírozó katonáknak a lakosság még mindig forró kávét és vajaskenyereket osztogatott, de sokhelyütt a bomlás jelei is mutatkoztak. így például

154 Az Interneten ki tudtam deríteni, hogy Oberprambachban, a 9-es számú házban 2010-ben is egy Josef Greinöcker élt. Feltehetően az akkorinak a fia vagy az unokája.

347