Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

VI. Szüleim története - Az első emigrációs évek

kaiak éheztetik a foglyokat? Persze a fogolytáborban uralkodó valódi helyzetről apám leveleiből nem tudtunk meg semmit.

Megint fenyegetett a veszély, hogy apámat Magyarországra szállítják. Anyám megtudta, hogy Sombor-Schweinitzer József, a magyar politikai rendőrségnek az egykori vezetője — és mint ilyen, apám egyik elődje — Grabenstättben, egy Freisingtől kb. kilencven km-re, a Chiemsee mellett fekvő községben lakik. Öt a németek Magyarország megszállása után, 1944 márciusában letartóztatták és egy koncentrációs táborba hurcolták. Az amerikaiak kiszabadították és azóta állítólag a CIC szervek mint bizalmi emberüket foglalkoztatták. Anyám elhatározta, hogy elmegy hozzá és megkéri, segítsen apámnak, mint egykori kollégája. Szeptemberben, az akkori utazási viszonyok miatt nagy nehézségek közepette, anyám eljutott Grabenstáttbe, ahol felkereste Sombort a lakásán. Sombor udvariasan fogadta, és anyám előadta neki apám helyzetét, és kérte, hogy segítsen. Esedeg amerikai kapcsolatain keresztül tud valamit tenni apámért. Sombor meghallgatta anyámat és azt válaszolta: „Nagyságos asszonyom, sajnos nem tehetek semmit az ön férjéért. De saját tapasztalatból tudom, hogy sokat kibír az ember.”

Anyám belátta, hogy hiábavaló volt az útja, Sombor nem volt jóindulatú. A német fogság, úgy látszott, mélységesen megkeseredett embert csinált belőle, aki nem akart segíteni egykori kollégáján177. Sőt, megjegyzéséből arra lehetett következtetni, hogy nem is sajnálja apámat. Anyám letörten tért haza, egy további remény nem vált be. Azonban anyám fogadott egy magyar ügyvédet, dr. Ágotái Bélát, aki egy hosszú beadványt fogalmazott meg, és részletesen leírta apám tevékenységét a háború alatt, valamint megadta a zsidó üldözöttek nevét, akiken apám segített. Válasz erre az írásra nem érkezett. Közben Diti megint iskolába járt, a gimnázium hatodik osztályába. De valamit kellett tenni az anyagi helyzetünk javításáért és hosszú töprengés után an}ám elhatározta, hogy megpróbálja továbbvinni, illetve újjáéleszteni a cipészetet. Apámnak ez a tevékenysége az utolsó hónapokban jól jövedelmezett, és biztosította megélhetésünket. Az újraindításhoz azonban anyámnak tovább kellett fejlesztenie szakmai tudását. Ezzel kapcsolatban megint csak Hetzmannékra tudott gondolni.

Október végén anyám tehát elindult Landshutba és megbeszélte velük a tervét. Hetzmannék jóindulatúan beleegyeztek az ötletbe, és anyám ettől kezdve náluk tanult. Mivel nem akart hosszabb időre Freisingtől távol maradni, azt határozták, hogy anyám hetenkint kétszer Landshutba utazik és esténkint visszatér Freisingbe. Mivel nem hagyhatott engem a lakásunkban egyedül, minden útjára elvitt magával. így sok időt töltöttem a vonaton és Hetzmannék landshuti műhelyében. Arra emlékszem, hogy ott sokat játszottam apró bőrdarabkákkal és remélem nem sokat zavartam a dolgozó felnőtteket a szomszéd szobában lévő műhelyben.

így teltek el a hetek és hónapok, ide-oda utazással Landshut és Freising között. Közben anyám kitanulta a felsőrészkészítést. Ez úgyszólván külön szakma volt a cipő177 Sombor 1950-ben kivándorolt az USA-ba, ahol röviddel azután meghalt.

399